Rekkenő hőségben kezdődött csütörtök délelőtt a székesfehérvári Szentlélek katonatemetőben az újratemetési szertartás, amelyen elsőként Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja és Tore May, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség elnökségének tagja köszöntötte a megjelenteket, majd átadták a szót Székesfehérvár polgármesterének.

Katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyughelyükre a II. világháborús bajai tömegsírban eltemetett katonákat és civileket – képgaléria:

„Alig van olyan őshonos fehérvári család, melynek legalább egy rokona ne harcolt volna a város házi ezredeiben, vagy ne lett volna érintett a világháborúk harcaiban, pusztításában. Ahogyan Európa legnagyobb része, úgy mi, magyarok és fehérváraik is levontuk a következtetést a vérrel írt fejezetből: még egy világégés nem következhet be.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András, hozzátéve, a katonatemetőkben nyugvók a legdrágábbat adták ezért a leckéért. Tartozunk nekik azzal, hogy nem feledjük és a békét választjuk! Székesfehérvár egy ősi katonaváros, mely az átélt történelmi traumák ellenére, illetve, pont ezek miatt nagyra becsüli az itt szolgáló fegyveres erőket, a katonákat.

A háborúk, a mindent maguk alá gyűrni akaró birodalmak tanulsága ugyanis nem az, hogy a gyengéket kíméli a sors. „A gyengeségben nincs erény, legfeljebb naivitás, vagy épp kényelem. Európa majd’ három évtizeden át élvezte ezt a kényelmet, megengedhette magának a naivitás luxusát, hiszen a tengerentúli nagy testvér pajzsa védelmezett minket és lehetővé tette a jólétünket. A nagy testvér azonban már más irányba figyel, lekötik saját gondjai. Európának ismét erőssé kell válnia, nemzetenként és közösségként is, rendelkeznie kell mind az önálló védelem erejével, vezetőiben pedig az önuralom erejével.” – jelentette ki a város polgármestere.

„Baján a II. világháborús tömegsír exhumálása során nemcsak testeket találtak, hanem történeteket is: megtört sorsokat, elszakadt családi szálakat, elfeledett neveket. Ezek az emberek most lehetőséget kapnak arra, hogy az emlékezet részévé váljanak gondozott nyughelyeken, ahol a hozzátartozók leróhatják tiszteletüket.” – mondta a szertartáson Csubákné Besesek Andrea, Baja alpolgármestere, aki hálás köszönetet mondott Székesfehérvár városának, hogy helyet biztosított a német-magyar katonai temetőben. Ez a gesztus túlmutat a helyi közösség határain: azt üzeni, hogy képesek vagyunk közösen szembenézni történelmünkkel és képesek vagyunk a megbékélés útját választani.

Amint Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka beszédében felidézte, a bajai hadifogolytábor 1944 novembere és 1945 szeptembere között körülbelül 120 ezer fő átmeneti, sok esetben azonban sajnos végleges tartózkodási helye volt. Magyar és német katonák, civilek és munkaszolgálatosok szenvedtek együtt rettenetes körülmények között. Közülük 1058 fő tömegsírját tárták fel a tavalyi esztendőben. A nagyarányú feltáró munka a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség és Baja Megyei Jogú Város együttműködésével, valamint a Magyar Honvédség műszaki támogatásával és területvédelmi tartalékosok biztosításával valósulhatott meg. Ez nem csak a német-magyar hadisírgondozás több mint harmincéves történetében volt kiemelkedő feltárás, hanem a magyar hadisírgondozás terén is szakmai mérföldkő, ekkora exhumálást egy adott helyszínről még soha nem hajtottak végre. Sajnos a tömeges eltemetés miatt, valamint az azonosításra alkalmas sírmellékletek hiányában az elhunytak személyi beazonosításra nem volt lehetőség, így az újratemetésükre is együtt kerülhetett sor.

Dr. Drót László dandártábornok, a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka kiemelte, az exhumált személyek szállításában és újratemetésében is közreműködtek a Magyar Honvédség katonái: az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred és az MH Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred vett részt ebben az embert próbáló, mégis megtisztelő feladatban – a koporsóba helyezéstől a betemetésig. A dandártábornok megköszönte a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve valamennyi közreműködő szervezet elkötelezett és áldozatos munkáját.

„Az itt nyugvóknak nem adatott meg a reménysugár a II. világháború végén, többségük kiléte máig ismeretlen maradt, ám néhányuk történetét sikerült tisztázni: az egyik itt eltemetett embernek például ma volna a születésnapja.”

Kezdte emlékező beszédét Tore May, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség elnökségének tagja, hozzátéve, másoknak szerencsésebben alakult a sorsa. Felidézte a túlnyomórészt német nemzetiségűek lakta Miklósiból származó Schwarz Mária és családja történetét, akik lovon próbáltak elmenekülni a közelgő szovjet hadsereg elől, s akiknek sikerült az osztrák-magyar határon átjutniuk. Megérkeztek ugyan Bajorországba, de aztán az amerikaiak úgy döntöttek 1945 szeptemberében, hogy vissza kell őket szállítani Magyarországra. Végül azonban ez nem történt meg, így a család Ingolstadtban talált otthonra.

A megemlékezést követően Szabó Ferenc protestáns tábori lelkész, Horváth József kiemelt katolikus tábori lelkész, valamint Totha Péter Joel, a Tábori Rabbinátus vezető főrabbija tartott ökumenikus áhítatot és közös imádságot, majd a sírba helyezték az elhunytakat jelképező hat szarkofágot.

A szertartás a katonatemető főkeresztjénél zárult, ahol elhelyezték többek között a Köztársasági Elnöki Hivatal, a német nagykövetség, a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium és a német nemzetiségi önkormányzat, valamint a civil szervezetek koszorúit. A keresztnél közösen rótta le tiszteletét dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Buday Attila, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.

(ÖKK- fotó Ostorházi Helga, Media24.hu-SzG)

#honvédség #katonák #történelem

The post Katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyughelyükre a tömegsírban eltemetett áldozatokat appeared first on Média 24.

A Városházán Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta azt a 11 fő német tartalékos katonát, akik Ingolstadt városának körzetéből, a Német Szövetségi Haderő kötelékéből érkeztek a városba, hogy kiegészülve a Magyar Honvédség 6. „Sipos Gyula” Területvédelmi Ezred állományában szolgáló tartalékosokkal, közösen ápolják a Szentlélek temető hadisírjait. A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség 1919-es alapítása óta a világ számos országában teljesít hasonló feladatot. Az elmúlt több mint száz évben közel 1000 katonatemetőben végeztek hasonló felújítási, sírápolási munkákat. A most Székesfehérvárra látogató csoport tagjai között is többen vannak, akik korábban jártak már városunkban. A katonák többek között megtisztítják a főkaput, megjavítják a kerítésoszlopokat, valamint lecsiszolják a kopjafákat és újrafestik a német gránitkereszteket.

A katonákat Lehrner Zsolt alpolgármester a Városháza Dísztermében fogadta, ahol köszönetet mondott minden német és magyar katonának, akik a hadisírok ápolásával fontos feladatot látnak el. Az alpolgármester elmondta, hogy Székesfehérvár a Magyar Honvédség kiemelt központja, a katonaváros jelleghez pedig hozzátartozik a katonahagyományok ápolása és őrzése. Hozzátette, a német katonák Székesfehérváron lelték halálukat, így fontos, hogy méltó módon nyugodhassanak. Lehrner Zsolt megismertette a vendégeket Székesfehérvár történelmével, valamint bemutatta a Dísztermet és a koronázási ékszerek hiteles másolatait is.

„A német-magyar barátság, valamint a háborúban elesettek tisztelete hozott minket ide, hogy gondozzuk a temetőt. A magyar bajtársakkal együtt a következő két hetet a temetői munkákra fordítjuk, majd megemlékezéssel zárjuk az időszakot.” – nyilatkozott a csoport vezetője, Christmann Wolfgan törzsaltiszt/őrmester, aki először jár Székesfehérváron, de korábban a budaörsi temetőben végzett már hasonló munkákat Magyarországon.

Április 13-án, szombaton 11.00 órakor közös programot rendeznek, ahol a magyar és a német kormány között létrejött, a Hadisírokról szóló megállapodás aláírásának 30. évfordulójára emlékeznek majd.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

The post Magyar és német katonák gondozzák a Szentlélek temető hadisírjait appeared first on Média 24.