Volán hoki: sikeres találkozó a szurkolókkal a Bregyóban

Szerző: Media24

2023-09-03

Idén szeptember 22-én rajtol a Hydro Fehérvár AV19 következő (2023-24-es) bajnoki szezonja az osztrák bázisú Win2day ICE Hockey League-ben (ICEHL). A szurkolók azonban vasárnap délután a Bregyóban már találkozhattak az idei szezon csapatával, ahol a Magyar Honvédség színes bemutatóival is várták a szurkolókat. A találkozón elhangzott, hogy jól halad az új csarnok építése, de a szezont a Raktár utcában kezdi és ott is fejezi be a csapat.

A Bregyóban akadálypályával, dedikálással, szurkolói kérdezz-felelekkel és izgalmas feladatokkal várta a Hydro Fehérvár AV19 és a Honvédség Sportszázada a résztvevőket.

A Hydro Fehérvár AV19 izgalmas szezon elé néz, hiszen a csapat keretében és edzői stábjában is történtek változások. A vezetőedzői poszton Kevin Constantine-t Kiss Dávid váltotta, akinek a tavalyi keretből többek között segítségére lesz Bartalis István is, aki két évre szóló megállapodást kötött a csapattal. Távozott Erdély Csanád és Horváth Milán, ellenben visszatért a csapathoz Vokla Roland és Kiss Roland is. Az új érkezők közül érdemes kiemelni a két kanadai játékost, a hátvéd Markus Philipset, valamint a csatár Pascal Laberge-t, akik mindketten jelentős tapasztalatot hoznak a csapathoz.

Hári János igazi harcos, a jelek szerint a pályán kívül is

A nyáron olyan váratlan esemény történt, ami miatt nem a tavasz végén kialakított menetrend szerint kezdtük a felkészülést, hiszen Kevin Constantine jelezte a klubvezetés felé, hogy a korábban megkötött érvényes szerződése ellenére nem vállalja a csapat irányítását – mondta Gál Péter Pál, a klub elnöke. Eleve terveztünk az edzői fronton hasonló változást, de ezt a folyamatot egy évvel később szerettük volna elindítani. Már régóta vágytunk arra, hogy a szakmai vezetésben egy fehérvári gyökerekkel rendelkező volt játékosunk olyan lehetőséget kapjon, hogy a nemzetközi ligában az ICEHL-es csapatunk kispadját vezesse. Ez most megtörtént, és Kiss Dáviddal, illetve Tyler Dietrich-el tudtuk megkezdeni a felkészülést még augusztus elején. Túl vagyunk már néhány edzőmeccsen, és minden a tervezett ütem szerint halad.

Lehet, hogy ma már nem a legkisebb a költségvetésünk a ligában, de mindenképpen az alsó régióban van, viszont a szurkolótáborunk a felső régióba tartozik – emelte ki Gál Péter Pál. Éppen ezért nagyon fontos számunkra, hogy mindig tartsuk azt a három lábat, ami a fehérvári hoki alapja: a csapat számára hasznos és eredményes légiósokat találjunk, akik illeszkednek az „öltözőbe”, olyan magyar játékosok érkezzenek, akik a magyar válogatottban is meghatározóak, a harmadik láb pedig, hogy azok a fiatalok kapjanak lehetőséget, akik a saját vagy más magyar akadémián fejlődtek hokissá. Ehhez most egy olyan változás történt, hogy edzői fronton is meg tudtuk lépni, hogy egy magyar vezetőedző – először a liga történetében – a kispadon debütálhat. A célunk azonban nem változott: szeretnénk, hogy bejussunk a rájátszásba, és ezt is kértem a csapattól, hogy zsinórban negyedszerre ott legyünk a play-off-ban.

„Székesfehérvár közösségének különösen fontos a jégkorong, és egy nagyon izgalmas idény kezdődik hamarosan” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester. „Szépen, ütemterv szerint halad a csarnok építése és ott tart, ahol az ütemezés szerint tartania kell, így nem lesz akadálya annak, hogy december végén- januárban megtörténhessen a műszaki átadás. Ezután kezdődhet el az engedélyezési eljárás, ahol 60-90 napos hatósági eljárási idők vannak. Éppen ezért úgy döntöttünk a klubbal, hogy a csapat a Raktár utcában kezdi az idényt és ott is fejezi be. Amikor a bajnokságnak vége lesz, akkor költözik majd át a klub az új otthonába. Ennek az idei csapatnak pedig az is a feladata lesz, hogy felkészítse a szurkolókat és a hazai jégkorongbarátokat arra, hogy belépünk egy 21. századi csarnokba, ami nagyobb, mint a Raktár utca és nézőszámot is lehet majd növelni.”

A vasárnapi találkozón a Honvédség Sportszázada is részt vett, ezzel is erősítve a sportágak közötti kapcsolatot és bővítve a rendezvény programlehetőségeit! Az egyenruhába bújt csapatot erősítette Székesfehérvár legfrissebb díszpolgára, az  olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, Kovács Sarolta is (immár hivatalosan Tarné Kovács Sarolta), aki a hivatásos állomány tagja.

(Media24 / Bácskai Gergely, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-09-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This