Vidi: újra a pályán, Bumba és Sabanov is a „fakóban”

Szerző: Mátay Balázs

2023-01-02

A karácsonyi, év végi szünetet követően ma újra edzésbe állt a MOL Fehérvár FC NB I-es labdarúgó csapata. Az ősszel (is) csalódást keltően szereplő alakulat tagjai a reggeli orvosi vizsgálatokat követően már a pályán tették a dolgukat a Huszti-Toldi edzőpáros vezetésével. 

A keretben egyelőre a vezetők által előrevetített nagy mozgásnak nyoma sincs, ám hamarosan megindul a jövés-menés, akire szükség is lesz. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a már korábban az első keretből kitett Zivzivadze megfelelő kérő esetén távozhat, mint ahogy a nyáron igazolt, de eddig semmit sem mutató Bumba és a Dinamo Kijevtől érkezett Sabanov is mehet, ha tud. Utóbbiak esetében jelenleg csak az a biztos, hogy az NB III-as második csapattal tréningeznek mostantól.

Rajtuk kívül rezeg a léc Makarenkónál is, az ukrán kontingens újabb válogatottja is gyenge produkciót rakott ki a gyepre ősszel, nem sírnának utána túl sokan, ha ő is menne… Az viszont feltétlenül örömteli, hogy egyre több fiatal készül az első csapattal: Menyhárt Zsombor és Kovács Bence mellett Cserkuti-Németh Olivér és Pető Milán is.

Ami az erősítéseket illeti: nagy „földmozgás” nem várható, akkora semmiképpen sem, amit első felindulásukban a vezetők bejelentettek még az őszi idény hajrájában, mindazonáltal több poszton is érkezik új fiú, így várhatóan a már hetek óta a csapattal összeboronált válogatott kapus, Szappanos, vagy a bolgár válogatott középpályás, Kraev, akiért a balkáni ország sportsajtója szerint már konkrét ajánlatot is tett a MOL Fehérvár, amit a Levszki vezetői el is fogadtak. Mellettük sanszos még a dán középpályás, Tobias Christensen és még 2-3 hazai és külföldi focista leigazolása is.

A piros-kékek a héten itthon készülnek, majd vasárnap a horvátországi Novigradba utaznak edzőtáborba, ahol 12 napot töltenek és várhatóan néhány tesztmeccset is játszanak. A bajnokság január 29-én folytatódik a Vidi számára, amikor majd Kecskeméten lép pályára egy reménybeli szép tavasz kezdeteként.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-01-02

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami