Vidi: újabb hazai zakó előny után, ez már több, mint kínos

Szerző: garanddesign

2021-02-20

Szinte lemásolta a múlt heti, edzőbuktató MTK elleni hazai zakóját a MOL Fehérvár FC a labdarúgó NB I-ben. A Vidi a sereghajtó DVTK-tól kapott 1:0-ás félidő után 1:3-ra, ami azt jelenti, hogy immár hat mérkőzésre nyúlik a nyeretlenségi sorozata, amire hét éve nem volt példa. Egészen elképesztő, hogy mennyire alul motiváltan, egykedvűen focizgatott a piros-kék játékosok, talán Fiola volt az egyetlen, aki végig robotolt és látszott rajta, hogy nagyon menni akar, zavarja az eredménytelenség. Egygólos vezetés után (Stopira fejelt a kapuba a 9. percben) jöttek az újabb helyzetek, de megint nem sikerült lezárni a meccset a hazai alakulatnak, a csereként beállt Grozav pedig 2 perc alatt két szélről bejövő beadás után szerzett két szinte egyforma fejes gólt, majd a végén még egyet egy kontrából.

Nem lehet a teljes felelősséget a csapatra vagy a szakmai stábra ráhúzni, sőt, senkire sem, hiszen ez nem egy személy felelőssége, az azonban teljesen világos, hogy Kovács Zoltán sportigazgató felelőssége óriási a Vidi kudarcában. Az egykori válogatott újpesti csatár – nem az első ilyen szezon – gyengén igazolt, olyan játékosok érkeztek a szezon eleje óta, akik nem jelentenek erősítést, nem jobbak a már meglévőkénél, s akkor sem lépett, amikor már érződött, hogy baj van, de még lett volna idő igazolni, változtatnia kereten. Mindezt tetézte a rossz edzőválasztással, rossz ütemben. Márton Gábor számára nagy volt az a kabát, amit magára vett, ez hamar bebizonyosodott, de egy bűn gyenge ötös kudarcszéria kellett ahhoz, hogy felállítsa a kispadról.

Ezt követően azonban nem tudott új szakemberrel megállapodni, ezért a vezetőedzőként első bálos pályatréner, Szalai Tamás irányított a DVTK ellen. Az a Szalai, aki szintén vastagon benne volt az elmúlt időszak mélyrepülésében, hiszen gyakorlatilag és jórészt ő edzette a csapatot a napi munka során, még ha nem is ő szabta a taktikát. Mindazonáltal elsődlegesen nem az ő hibája a kialakult helyzet, de ez a fajta váltás nagyon ritkán jön be, most sem jött. Bármiképpen is próbálja már Kovács a kártyalapokat keverni, a szurkolókat egy szimpla edzőváltással nem tudja csitítani. Szerencséje a vezetőségnek, hogy a járványhelyzetben üresek a stadionok, mert így a helyszínen nem tudja kifejezni elégedetlenségét a szurkolótábor, a közösségi felületeken pedig hiába mennek százasával, ezresével a negatív, a vezetőség – elsődlegesen Kovács – távozását is követelő kommentek, nincs olyan nyomás a menedzsmenten, ami valójában eredményre vezetne.

Akárhogyan is alakul majd, a Vidi a tradíciói, a magyar mezőnyben betöltött szerepe és az elmúlt bő évtized eredményei (11 év alatt 10 alkalommal az első két hely valamelyikén végzett!!!) ennél sokkal többre predesztinálják a klubot, s elodázhatatlan a valódi, a Sóstói létesítmény szinte minden irodájára vonatkozó „takarítás”. Ha tetszik, ha nem, érdemi változás nem várható a „fércelgetésekkel”, a zsák egyre üresebb lesz, ha nem lesz kellően önkritikus a klub elöljárósága saját magával szemben is.

A csapat tagjai mélyponton vannak, innen felrázni őket, elindítani a gárda szekerét felfelé nem elég önmagában egy szimpla edzőváltással. Olyan tréner kell, aki motiválni tudja a játékosokat, a nem megfelelő hozzáállású spílereket kirakja a keretből, ha más megoldás nem marad, s minél gyorsabban a fény és a kijárat felé tudja fordítani az alagútban bandukoló alakulatot. A kereten már nem nagyon lehet változtatni, az átigazolási időszak néhány napja lezárult, de egy jó mentalitást hozó, következetes vezetőedző még adhat olyan impulzust, hogy menthető legyen ez a borzasztó szezon, s adhat olyan alapot a következőhöz, hogy az sokkal eredményesebb lehessen, mint a most folyó. Ettől függetlenül persze a vezetőség felelőssége és bölcs önkritikája nem elodázható.

Tippeket végképp nem adnék az elöljáróknak, de az tény, hogy vannak olyan elérhető, jelenleg munka nélküli szakemberek – köztük több Magyarországon élő külföldi is -, akik alkalmasak lehetnek a tűzoltó feladatra…

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-02-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami