Ma délelőtt leadta nevezését a labdarúgó NB II-es bajnokság következő, 2025/26-os idényére a Fehérvár F.C. Kft., így most már a szakma felé fordulva lehet elkezdeni a felkészülést a jövő feladataira. Az edző és a szakmai stáb kiválasztása, majd a játékoskeret kialakítása élvez prioritást, illetve várhatóan újra sportigazgató kinevezésére is sor kerül, aki majd a szükséges szakmai döntéseket meghozza.
A Klub – pontosabban a csapatot működtető Kft. – arról tájékoztatta az immár tulajdonos Önkormányzatot, hogy megtörtént a csapat nevezése is az NB II-es magyar labdarúgó-bajnokságba. Határidőn belül sikerült benyújtani valamennyi szükséges dokumentumot, így a fehérvári csapat a 2025/2026-os szezonban elindulhat a másodosztályban.
A következő hetekben számos, nehéz sportszakmai és a működést biztosító döntés vár még a Klubra, amelyekről – ahogy eddig, úgy ezt követően is – tájékoztatást kap majd a közvélemény.
A szurkolók számára továbbra is nagyon fontos kérdés, hogy milyen néven szerepel majd a csapat a bajnokságban. Ezzel kapcsolatosan még nincs végleges döntés, mert ugyan a Videoton Holding illetékesei hozzájárultak a névhasználathoz, néhány részletet még tisztázni kell ahhoz, hogy valóban újra Videoton lehessen a csapat hivatalos neve.
Az edző és sportigazgató kiválasztása tekintetében már röpködnek a nevek, holott döntés még nincs e tekintetben. A ZTE-vel 2023-ban Magyar Kupát nyerő Boér Gábor és a korábban már a Vidivel ezüstérmet nyerő Horváth Ferenc nevét már akkor bedobták, amikor még meg sem történt a tulajdonosváltás, de van olyan verzió is, miszerint a csapattal a másodosztályig zuhanó Tímár Krisztián marad az NB II-re is, mint ahogy elődje, Pető Tamást hívják vissza, mivel a fiatalok beépítését és a csapat újjáépítését jól meg tudja oldani, ezt már az első vonalban bizonyította.
Rajtuk kívül is akadnak jelöltek, akiknek a szerepvállalását vélik sokan vizionálni, így Bekő Balázs vagy Márton Gábor, de akad, aki azt állítja, hogy egy korábbi Vidi-legenda lesz a szakmai munka irányítója az átmeneti szezonban. Sportigazgatóként a klub gólrekordere, Nikolics Nemanja a legesélyesebb jelölt.
Verzió és lehetőség tehát bőven akad, de, hogy aztán ki , vagy kik lesznek a befutók, jelen pillanatban még a döntéshozók sem tudják. Igaz, a helyzet akár óráról órára változhat. Érdemes figyelemmel követni a legfrissebb híreket.
0 hozzászólás