Sok minden van manapság, amire egyből rávághatjuk: igen vagy nem, fehér vagy fekete, azonban a címben feltett kérdésekre jelenleg igen nehéz választ adni, nemcsak a kívülállók, de még a legfőbb illetékes(nek) sincs a kezében a bölcsek köve. Célok, remények és szándékok vannak, de a tutit Nostradamus sem tudná ebben a pillanatban vizionálni. Ennek ellenére, rakjuk össze a kis mozaikkockákból azt, ami jelenleg összerakható, ami segíthet kicsi megértetni a szurkolókkal, szimpatizánsokkal azt, mi zajlik jelenleg a csapatnál és mit hozhat a közeljövő, azaz az előttünk álló 2024-2025-ös szezon.

Először is tegyük tisztába az alaphelyzetet: a MOL tavaly júniusban távozott a névadó főszponzor pozíciójából, miután jó évtizedes komoly összegű támogatásai – ha úgy tetszik befektetései – mindössze 3 bajnoki címet és 1 Magyar Kupa-sikert hoztak, számolatlan ezüstérem mellé, miközben a nagy rivális Ferencváros egészen a 2021-2022-es idényig – sőt, még a következőben is, ha az UEFA-tól a nemzetközi szereplésért kapott összegeket levonjuk – kevesebből gazdálkodva 2019 óta folyamatosan és komoly előnnyel nyerte (azóta is nyeri) a bajnoki címeket, s minden esztendőben eljutott valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, ami a Vidinél kétszer jött össze a 2010-es évtizedben, a vágyott és többször hangoztatott BL-csoportkört nem sikerült abszolválni, de közel is csak egyszer jutottak a piros-kékek a legrangosabb kontinentális klubsorozat főtáblájához.

A MOL távozása ezek tükrében egyáltalán nem volt váratlan, nem lehetett az, csakhogy – ezt ki kell mondani – az anyagi gondtalanság kényelmessé tette a (ma már) Fehérvár FC közösségét. Kényelmessé tette a tulajdonost, aki bár milliárdos cégek tulajdonosa, a saját pénzéből nem kellett sokat a klubra fordítania, kényelmessé tett gyakorlatilag mindenkit, mert természetesnek vette kényelmessé tette a szakmai terület legfőbb felelőseit, mert a sportigazgatók nyugodtan pazarolhatták a pénzt a célok elérésére alkalmatlan futballisták tömkelegének leigazolására, nem volt következménye ennek, főképp, mert azért 3-4 évente 1-1 bajnoki cím vagy éppen a 2019-es MK-siker elfedte a pénzpazarló, összességében elégtelen, vagy legfeljebb néhány vezető esetében éppen elégséges produkciót.

A MOL távoztával új helyzet állt elő 1 évvel ezelőtt, mert hirtelen megszűnt az a – ha nem is kimeríthetetlen, de komoly – anyagi bázis, amely nélkül a tulajdonosnak megszűnt a kényelmi helyzete, el kellett döntenie, mélyebben belenyúl-e a zsebébe, vagy gyorsan talál maga mellé egy „új MOL-t”, esetleg teljes mértékben megválik a klubtól, eladja azt, így új tulajdonos kezébe kerül a Vidi.

Gyorsan kiderült, hogy a „moltalanított” csapat nem annyira vonzó a lehetséges befektetőknek (fogalmazzunk inkább úgy, hogy pénzük egy komoly részét a focira költőknek), mint azt sokan hitték. A Vidi nem budapesti, nagy tradíciókkal rendelkező, komoly szurkolói bázissal rendelkező nagy csapat, „csak” a vidék egyik legjobbja. Ennek megfelelően aztán a tulajdonosnak nem is sikerült megtalálnia azt a céget, amely sok pénzt kockáztatna a Vidire, megfelelő garanciák nélkül, tehát amely nem tudja minimum a magyar bajnoki címeket szállítani, vagy legalább komoly csatára kényszeríteni a Ferencvárost és váltakozó sikerrel néha meg is előzni, ez által pedig a BL- indulást kivívni, hogy ott legyen legalább sansza elérni a csoportkört, vagy legrosszabb esetben is az EL- vagy KL-csoportkörbe jutást kiharcolni.

Ezek okán a tulajdonos maradt, de nem óhajtotta a saját gazdasági érdekeltségeiből – magyarán saját zsebből – pótolni a kiesett molos pénzt. Gyorsan nyilatkozott is, hogy „más polcra” került a Vidi, ne várjon senki csodát, csak a biztos bennmaradás és a középmezőny lehet a cél, illetve a magyar fiatalok beépítése a csapatba, gondolván, ha már olyan sokan emlegették és olvasták a vezetőség fejére a szurkolók közül a „jóléti” évek alatt is gyakran egy-egy gyengébb produkció okán, hogy nincsenek fiatalok és helyi srácok a csapatban, mert ők legalább harcolnának, küzdenének a Vidi mezben, és különben is, a régi nagy Vidik, az UEFA-kupa döntős és a Karsai-Kovács József-féle ’76-os aranyos ezüstcsapat is csak magyarokból állt, manapság pedig a Paks is csak magyarokkal szépen helytáll évről-évre, kapják is meg, amit akartak…

Aztán elindult a szezon, az elején valóban úgy tűnt, ebből jó, ha bennmaradás lesz, aztán megérkezett a kapuba Tóth Balázs – akkor még kölcsönbe – a Puskástól, illetve Kalmár Zsolt a DAC-tól, majd a ZTE-től Gergényi is, Tőlük, általuk – amit nehéz volna egyértelműen állítani -, de mindenképpen már velük megindult a szekér. Annyira, hogy gyakorlatilag novemberben már dobogón állt a Fehérvár FC, amely a hajrában egy hétig a 2. helyre is felküzdötte magát, hogy aztán végül az utolsó forduló utolsó pillanataiban visszacsússzon a 4. helyre, ezzel együtt is elérve a nemzetközi kupaindulást. Mindezt úgy, hogy nem volt mezszponzora a csapatnak, nem jött közben sem új főtámogató, de még kisebbek sem igazán. A tulajdonos fizette a havi „alapot”, de igazolni csak úgy igazolhatott a menedzsment, ha eladtak valakit, valakiket és ami ezekből az ügyletekből befolyt, azok egy részéből lehetett vásárolni a piacon, de alapvetően továbbra is a lejárt szerződésű, ingyen igazolható játékosokból és a fiatalokból „főzhetett” az addig többször is a kirúgás szélén álló Bartosz Grzelak vezetőedző, aki mögé közben beálltak a játékosok, nem véletlenül kezdett el jól működni a csapat. Csoda tehát nem történt, mindössze az öltözőben már nem volt több „fúrógép”, illetve aki korábban hajlott efelé, az is beállt a sorba.

Télen sem jött csoda, új tulajdonos, új főszponzor, mert bár tárgyaltak angol befektetővel, szó volt szakmai együttműködésről is a fiatalok terén a Brentford és a Vidi között, de valahogy nem jött össze semmi konkrétum. A gárda viszont tavasszal is tartotta a tempót, bár gyakran botlott, a riválisok is ezt tették, így végül majdnem meglett a dobogó. Akármennyire is hinnénk, hogy ez boldoggá tette a tulajdonost, nem fedné pontosan a valóságot, mert – eddig – ennek ellenére sem érkezett új támogató, új szponzor, új tulajdonostársa vagy egyszemélyi tulaj, ez a tipikus „egyik szemem sír, a másik nevet” helyzet. Úgy tudni, most is vannak tárgyalások, így a következő időszak döntő lesz, lehet.

Sokan a közösségi felületeken szinte már követelik a tulajdonos, Garancsi István távozását, hogy adja át másnak a klubot, álljon félre, bízza az önkormányzatra, stb, stb. Itt néhány dolgot tisztába kell tenni: a tulajdonos dönt, nem a szurkolók, ő pedig – teljesen érthető módon – nem fogja csak úgy elengedni a Vidit, mert részint az ő pénze (is) benne van, részint nincs senki egyelőre aki a megfelelő garanciák nélkül csak úgy odadobna milliárdos tételű támogatást, harmadrészt pedig az önkormányzat nem tulajdonosa a klubnak, nem dönthet róla semmilyen tekintetben. A Sóstói Stadionnal a létesítményt biztosítja kedvező bérleti díjért, egyes egységeinek működtetésbe is részben besegítve, illetve az utánpótlást támogatja, de a profi csapatot, a felnőtt gárdát nem. Mindazonáltal az önkormányzat – és itt első soron kell kiemelni dr. Cser-Palkovics András polgármestert, akinek kifejezetten szívügye a Vidi -, nem ül és néz, hanem amikor és ahol lehetősége van erre, kapacitálja a tőkeerős helyi, környékbeli, partneri cégeket arra, hogy támogassák a fehérvári sportot, ezen belül a Vidit. Hangsúlyozandó, az önkormányzat nem tulajdonosa a klubnak és nem támogatja az NB I-es csapatot, tehát nem „diktálhat” a tulajdonosnak. Azt is ki kell emelni, hogy ma egy komoly élcsapat működtetéséhez sokmilliárdos összeg szükséges, amit egyedül érthetően nem akar, de nem is tudna felvállalni a város, nem beszélve arról, hogy akkor ezt jogosan várnák el a többi élvonalbeli sportág helyi klubjai is…

Mi tehát a helyzet? Alapvetően az, hogy a sokak által követelt magyarosítás és fiatalítás címszóval az idősebb, lejáró szerződésű játékosokat nem tartóztatják, mehetnek, főképp azok, akiknek még „molos” léptékű fizetésük van. Ennek szellemében mehetett a télen – érte még fizettek is – Kodro, ennek szellemében ment mos a nyár elején, de már ezért mehetett Diósgyőrbe kölcsön a tavasz jelentős részére Szabó Levente (neki még nem volt vastag fizetése, de azt szeretett volna), és ennek jegyében várható a távozása még néhány játékosnak, elsődlegesen a most az Eb-n szereplő Fiolának, aki közeledik a 35. születésnapjához, és nem szeretne engedni a kimondottan „csinos” járandóságából. Többen mások tekintetében pedig egyszerűen fennáll a lehetősége annak, hogy a magyar léptékkel nem megfizethetetlen kivásárlási záradékot érvényesítse egy másik klub (elsődlegesen a hirtelen „molosodott” Újpest, mert most neki futja ezekre…), így bizony mehetnek még néhányan, mert ebben az esetben nem az dönt, hogy a klub engedi-e vagy sem, hanem az, hogy kifizeti a kérő a kivásárlási árat, így az adott futballista akadálytalanul „rabolható”. Ez nem a klubvezetésen múlik, ha leteszik a megszabott árat, vihetik a játékost, nem lehet megakadályozni.

Persze ne higgye azt senki, hogy a klubot majd hagyják „kifilézni” és az „Újpesti Vidi” elvisz mindenkit, itt pedig marad egy ifi keret. Nem, eleve érkezett már az igen hasznos Melnyik a középpályára, érkezik július elején Dobson Angliából, szintén a középpályára, és persze nem mindenki fog elmenni azok közül sem, akiről ezt már megszellőztették. Néhány további igazolással – mert lesznek még érkezők a hivatalos átigazolási időszakban, olyanok, akinek június végén jár le a szerződésük és a mostani klubjuk addig nem engedi őket sehova, illetve kisebb összegű vásárlások is lesznek – akár maradhat a dobogóért is versenyképes keret, amihez persze kell az is, hogy az új tréner, Pető Tamás és a csapat között legyen egy jó „ph” és az egyébként korántsem „langyosvíz” edző a motiválás mellett taktikailag is nőjön bele az új zakóba, továbbá kell a szokásos szerencse is.

Ami pedig a tulajdonos-főszponzor kérdést illeti: tudomásunk szerint vannak a háttérben most is egyezkedések, tárgyalások. Az angol-vonal sem hűlt ki, de vannak mások is, akik hajlanának arra, hogy „fűszerezzék, gazdagítsák minőségibb hozzávalókkal a kicsit a híguló levest”. Kulcskérdés, hogy a tulajdonos kevesebbel is beéri, tud-e garanciákat vállalni a befektető felé, aki megfogalmazott célok eléréséhez köti a támogatását (értsd, ad sok pénzt, de ha nem teljesül(nek) a megállapodásban szereplő feltétel(ek), akkor a pénzt vissza kell részben vagy egészben fizetni) , vagy csak olyannal kötne megállapodást, aki úgy ad sokat, mint adott a MOL, hogy ő marad a főnök. Nyilván számára ez a változat volna a legjobb, de legkevésbé ez várható. Sőt, látható, hogy a MOL is tanult a fehérvári pénzszórásból, mert az Újpestet már nem névadóként szponzorálja jelentős összegekkel, hanem megvette a klubot, tehát egyik „leánykája” által tulajdonosa a klubnak!

A fentiek szellemében érdemes a jövőbe tekinteni és gondolkodnia Vidi kapcsán. Nem árt tudomásul venni, hogy a bőségszarú ideje lejárt, de ez nem katasztrófa, a Garancsi-éra előtti években és korábban, amikor már nem Videoton gyáróriás volt a gazda, még ennyire sem volt pénz, mint most, sőt, többször a klub léte forgott veszélyben. Ezeket is túlélte a Vidi, így az alapvetően valóban sokak, mondhatjuk, a többség által óhajtott magyarosítás, fiatalítás folyamata, úgy, hogy a csapat egyéként így is versenyképes, nem ördögtől való, és most azok, akik ezt akarták, sőt, hangosan követelték, ne keltsék halálhírét a Vidinek, mert nem elegáns és nem reális.

A következő egy-másfél hónapban a változások jelentős része lezajlik, tisztább képet kaphatunk a kerete erősségéről, a lehetőségekről, mindeközben nem feledve azt sem, hogy tavaly is még augusztus végén, szeptember elején érkezett Tóth, Kalmár és Gergényi, s akkor lendült meg a szekér is igazából, tehát a bizonyítványba érdemjegyeket írni, még előzetesen, haloványan is csak az átigazolási időszakot követően, a nemzetközi kupaszereplés tükrében és az első 7-8 bajnoki fordulót követően lehet. Addig semmiképp, hacsak nem lesz földindulás, ami azért nehezen elképzelhető.

Egy biztos: mozgalmas időszak vár mindenkire a Sóstón, a háttérben és a szurkolók körében is. Visszatérve a címhez, ha van is kolbász, az most nem a kerítésben jelenik meg, de ettől még az a kerítés nem fog kidőlni. Remélhetőleg.