Az eddig eltelt három fordulóban nem szerzett pontot az új NB I-es idényben a Fehérvár FC, s előzetesen bármennyire is a védelem tűnt leginkább rendben lévőnek, az Újpest, a Ferencváros és a Kecskemét ellen is súlyos védelmi és kapushibák kellettek a vereségekhez. Ki lehet jelenteni, hogy a bekapott 8 gólból hat egyértelműen elkerülhető lett volna, ha jobban koncentrál, ha nem szerencsétlenkedik, s nem egy megyei osztályú csapat védelmének reakcióidejével működött volna ezeken a találkozókon a hátsó alakzat a kapussal egyetemben. A jelek szerint a vezetők is látták most, amit mindenki más, ezért még az átigazolási időszak lezárta előtt legalább egy középső védőt igazolnak.
Azért akár többet is, mivel Serafimov és Hangya jövője is kérdéses a Vidinél, nem kizárt, hogy akár mind a ketten távoznak hamarosan. Főleg Serafimovnál van erre még reális esély.
A jelölteket tekintve két fő verzió van: az orosz és osztrák légióskodás után esetleg hazatérő Kecskés Ákos, avagy egy másik válogatott, ráadásul egy éppen 21 éves fiatal, a Parmában szereplő Balogh Botond. Igaz, mások vannak a pakliban, de ők a legsanszosabbak, hogy legalább egyikőjük Fehérváron landol hamarosan.
Egyikük megszerzése sem könnyű játszma a vezetőknek, mert mindketten élő szerződéssel rendelkeznek, tehát vagy kölcsönbe, vagy végleg, de nyilván nem ingyen érkezhetnének.
Balogh négy éve 150 ezer euróért igazolt az MTK-ból még 17 esztendősen, most 750 ezret ér a Transfermarkt szerint. 19 évesen már beállította Marco Rossi a válogatottba pár percre San Marino ellen, mostanság is kerettag, de mivel Parmában csak a meccsek harmadán játszott a legutóbbi szezonban, alapvetően a folyamatos játéklehetőség vonzó lehet számára a Vidit tekintve, így a válogatottban is gyakrabban lehetőséget kaphatna.
Hasonló a helyzet a 400 ezer euróra „beárazott” Kecskés esetében, aki alig 1 éve Oroszországból igazolt az osztrák LASK-hoz, ám ott az előző idényben csak 6 bajnoki és néhány kupameccs jutott neki, s eddig ebben a szezonban sem kapott lehetőséget. Hamarosan döntés és bejelentés várható az érkezőről.
(Fotó: MTI)
0 hozzászólás