Vidi: Kodro Törökországba tart

Szerző: Mátay Balázs

2023-07-30

Az Újpesten elszenvedett 2-1-es vereség, a rossz NB I-es rajt után egyetlen épkézláb góllövő támadóját is elveszítheti a Fehérvár FC. 

Török sajtóinformációk szerint a Konyaspor már meg is egyezett a spanyol-bosnyák center átigazolásáról a Vidivel, s már csak a bosnyák válogatott játékossal kell egyezségre jutniuk.

Mivel a hírt egy, a klubhoz közel álló helyi, konyai portál közölte, meglehetősen komolyan kell venni az infót.

Az, hogy Kodrót tavaly is összeboronálták egy – akkor távolkeleti – csapattal, de végül ő döntött úgy, hogy marad a Vidinél, továbbá az a tény, hogy éppen két napja nevezték ki helyettes csapatkapitánynak, arra utal, hogy most sem igyekszik feltétlenül elhagyni Fehérvárt az immár kétszeres házi gólkirály, de az biztos, hogy minden korábbinál nagyobb erre az esély.

A piros-kékek vezetői egyelőre nem közöltek semmit a várható transzferről, de az biztos, hogy abban az esetben, ha valóban pénzzé teszik Kodrót, akkor iszonyú nehéz lesz megfelelő tudású, gólérzékeny helyettest találni a posztra, ami alapjában határozza meg a csapat eredményességét vagy eredménytelenségét és ez helyezésekben kifejezve is igen fájdalmas lehet a klub számára…

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-07-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This