Megbízható, klubközeli forrásból úgy értesültünk, hogy – már nem először, de most valóban határozott szándékkal – a klub tulajdonosa és ügyvezetése felé benyújtotta lemondását a Fehérvár FC sportigazgatója, Juhász Roland. A korábbi remek, közel százszoros válogatott védővel együtt távozhat Bartosz Grzelak vezetőedző is, akinek a helyére a Fradi volt másodedzője, Máté Csaba a legfőbb kiszemelt, aki ideiglenesen többször – legutóbb éppen a mostani idény elején – vezetőedzőként is irányította a Ferencvárost, ám mivel a látványosan feljavult foci és eredmények ellenére nem maradhatott posztján, jelenleg csak „lebeg” a klub állományában, addig, amíg nem talál magának csapatot. Ez erős eséllyel a Vidi lehet…
A pakliban vannak más szakemberek is, akikkel a piros-kék egylet illetékesei tárgyalnak, ám a hivatalos bejelentésig biztosan semmi sem tudható.
Az sem elképzelhetetlen, hogy a vasárnapi, ZTE elleni alsóházi rangadón még Grzelak ül a kispadon a Sóstón, ám ha valóban komoly a szándék arra, hogy menesztik – márpedig úgy tudjuk, az -, akkor nem szabadna hagyni, hogy a csapatot láthatóan motiválni és megfelelően irányítani képtelen szakember egy ilyen fontos mérkőzésen még dirigálhasson. Azt meg pláne nem, hogyha esetleg nyerne a csapat, akkor még további lehetőséget adjanak neki. Végzetes hiba volna.
Az elválást nem gyorsítja meg, hogy a márciusban Juhász által „hozott” svéd-lengyel trénernek a szerződése alapján fizetni kell, ha idő előtt felállítják a kispadról. Gyakorlatilag eddig is ez mentette meg a kirúgástól…
A csapat eredményessége és koncentrációjának fokozása érdekében, hogy lélektanilag, mentálisan kicsit fel tudjanak pörögni a zalaiak elleni meccsre, inkább egy találkozón üljön valaki a klub egyéb szakemberei közül (Simek, Imrik, Andorka, Sitku, stb) a padra, mintsem egy fejben már félig nem itt lévő, motiválatlan edző legyen ott.
0 hozzászólás