Vidi és Puskás gólzáporral ezüstös Felcsút, bronzos Fehérvár

Szerző: garanddesign

2021-05-09

A tavalyi bronzérme után újra klubtörténelmet írt a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I-ben. A felcsúti alakulat februárban remekül használta ki a megyei rivális MOL Fehérvár mélyrepülését, hogy nemcsak megelőzte az elmúlt bő évtizedben – egy szezonól eltekintve mindig az első kettőben végző – piros-kék alakulatot, de olyan előnyt épített fel, amit már nem tudott ledolgozni a Vidi. A PAFC a záró körben a sereghajtó Budafok ellen igazi gálát tartva 5-0-ra győzött, így hiába ütötte ki idegenben is 4-0-ra a fehérvári egylet a másik kiesőt, a DVTK-t, maradt a 2 pontos különbség a Hornyák-gárda javára Szabics Imre fiaival szemben. „Ősszel” (igazából már július elején indul a selejtezőkör) mindkét együttes az UEFA Európa Konferencia Ligában léphet ki az európai porondra.
A MOL Fehérvár FC-nél egy újabb reményteli év ment pocsékba, immár harmadik esztendeje ugyanaz a recept: a Vidi bajnokesélyesként vág neki a szezonnak, de aztán menet közben olyan bőkezűen szórja a pontokat – főleg a gyengébb csapatok ellen -, hogy az FTC-nek rendszerint tálcán kínálja az aranyat. A kulcs továbbra is egy név: Szergej Rebrov. A Fradit érkezésekor rögtön gatyába rázta, rendet tett a fejekben, így az öltözőben is, ezzel pedig elérte azt, hogy a csapaton belüli versenyhelyzet és a koncentráció mindvégig legyen a maximumon. Ezeknek alapnak kellene lenniük, ám mifelénk ez nem evidens. A magyarázkodás, a kibúvók keresése a pocsék teljesítmények után, ezek evidensek, más nemigen. A zöld-fehéreknél ezt felismerve szerződtettek edzőt, mag Fehérváron csak a kísérletezgetés megy, de senki sem vált be.

Most Szabics a soros. Vajon ő meddig húzza? Ő rendbe tudja tenni úgy a Vidit, hogy minden meccsen csússzon-másszon a sikerért? Az eddig tapasztaltak alapján még nem lehet ezt egyértelműen megmondani, de talán van rá remény. Mindazonáltal a vezetőknél van a labda, mert először is a keretet kell valóban számottevő módon felfrissíteni. Elsősorban azért, mert még azok a játékosok is tudásuk alatt szerepeltek a magunk mögött hagyott idényben, akikről jól tudjuk, hogy hazai szinten klasszisok (Nego az ékes példa, de Petrjakban, Musliuban és Houriban is sok maradt), s akadnak jó iparosok, akik azonban nem olyan szintű labdarúgók, akikkel bajnoki címért lehet menni. Zivzivadze tökéletesen ilyen. A Fradin és a Vidin kívül bármelyik csapatban jó lehet, de ebben a kettőben vékony a tudása a célokhoz mérten. A kapus poszt is lyukas, Kovácsik végig sérült volt, a helyettesek mind közepes szintűek. Bravúrokra képesek, de nem adnak olyan stabilitást, nyugalmat a védelemnek, mint amilyet kellene.

A vezetők felelőssége mindez, elsősorban pedig a sportigazgatóé, aki az igazolásokban dönt. Nincs mese, 4-5 hazai szinten komoly játékerőt képviselő spílert igazolni szükséges a következő hetekben, mert akárki akármit is ígér, s beszél „tiszta lapról”, reményekről, ezzel a mostani tespedt, sokszor elkényelmesedő állománnyal újra csak kudarc lesz a vége.

Befejezésként egy kalapemelést is hadd eszközöljek: a kapitány, az immár 33 éves Nikolics Nemanja az, akinek a szíve, a hozzáállása mindig rendben van, a DVTK ellen is duplázott, ezzel 15 góllal az NB I-es mezőnyben is második lett a paksi Hahn mögött, s már csak 4 találat választja el a legendás Szabó József rekordjától, attól, hogy a Vidi valaha volt legeredményesebb játékosa, bajnoki gólvágója legyen. Aligha kérdéses, hogy erre már nem kell sokat várni.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by garanddesign

2021-05-09

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami