Vidi: bejelentették Pető visszatérését, aki már meg is tartotta az első edzését

Szerző: Mátay Balázs

2025-11-12

Amint azt előzetesen már hétfőn este megírtuk – nem történt meglepetés – a Videoton FC Fehérvár labdarúgó csapata a gólrekorder Nikolics Nemanja sportigazgatóként való visszatérése után azt is bejelentette, hogy vezetőedzőként Pető Tamás ül le ismét a kispadra bő féléves kihagyást követően. Mindketten a most folyó idény végéig írták alá szerződésüket, mivel azt követően már a reménybeli új tulajdonos döntésén múlik a folytatás.

A szakmai munka új felelős vezetőjeként Nikolics első intézkedése Pető Tamás újbóli csatasorba állítása. Az egykori kiváló, válogatott játékos 2024 nyarától idén áprilisig a volt NB I-es Fehérvár FC trénere, majd felállították a kispadról, a csapat pedig utódjával mélyrepülésbe kapcsolva esett ki a második vonalba. Azóta nem vállalt feladatot sehol, visszatérésével folytathatja megkezdett útját a Sóstón.

A Vidi régi-új mestere – aki ezzel harmadik időszakát kezdi meg a Sóstón vezetőedzőként – ma meg is tartotta első edzését. A gyakorlás során munkáját intenzíven segítette az a Bekő Balázs, aki ugyancsak nemrégiben kapott újra feladatot a klubnál az U19-es csapat mestereként. A szezon végéig (minimum) ő dolgozik másodedzőként Pető Tamás mellett, miközben marad a korosztályos csapat trénere is.

A kissé ködös, másfél órás edzésen mindenki lelkesen, lendületesen végezte a feladatokat, s az egymás közötti játékban is komoly csata volt minden labdáért, gólért. Láthatóan keményen dolgoztak a szakmai stáb és a játékoskeret tagjai is. Apropó, játékoskeret! A tréninget végig árgus szemekkel figyelő új sportigazgató, Nikolics Nemanja kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a következő időszakban lesznek változások, távozók és a télen érkezők is. A keret létszáma valószínűleg szűkebb lesz, ugyanakkor minőségben, rutin tekintetében bővülhet. Egyelőre azért a feltételes mód, mert félszezonban nem könnyű olyan játékosokat igazolni, akik valóban érdemi erősítést, segítséget jelentenek. Hozzátesszük, pláne igaz ez a jelenlegi Vidire, amely éppen nem az élvonalban vitézkedik, az NB II pedig nem a legvonzóbb opció egy jó futballista és menedzsere számára…

Azt öröm volt látni, hogy a játékosok komoly erőbedobással végezték a melót, aki pedig netán kicsit lazított, azonnal megkapta a „nem a moziban vagyunk, gyerünk!” bíztatást az edzőktől. Az egymás közötti fociban sok jó megoldást és gólt láthattunk, amit örömmel konstatált a műfaj értő mestere, a Vidi gólrekordere, az új sportigazgató is. Nikolics Nemanja hol hangosabban, hol halkabban, de végig dicsérte a jó megoldásokat, miközben munkatársával, Wéninger Ákossal egyeztette az aktuális feladatokat.

Ott állt a pálya végében és mosolyogva tekintett bele az első Pető-Bekő edzésbe a klubot több, mint 4 évtizede szolgáló élő fociikon, korábbi edző, technikai vezető, mindenes Németh János, mindenki Jani bácsija is, aki a 81. életévét taposva is aktívan dolgozik a klub kötelékeiben! Ott volt a 80-as évek második felének géppuskalábú bombázója, remek középpályása, Csucsánszky Zoltán, de a szurkolók között ugyancsak ikonnak tekinthető Jakab László sem hagyta ki, hogy megnézze kedvenceit. Nélküle és felesége nélkül fél évszázada nincs Vidi meccs, mint ahogy – amióta nyugdíjas – edzést sem sokat hagyott ki eddig a Videoton gyár egykori dolgozója.

A munka tehát azonnal maximum fokozaton indult el az új stábbal. Az, hogy ennek milyen eredménye lesz, először a Szentlőrinc elleni bajnoki meccsen tapasztalhatják meg a szurkolók a Sóstón, november 23-án, vasárnap 14.00 órakor.

(Fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. november
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Written by Mátay Balázs

2025-11-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This