Vidi: a Grzelak-éra eddigi leggyengébb meccsén vereség az újonctól

Szerző: Mátay Balázs

2023-04-22

Ma már nem számít szenzációnak, mégis nehezen barátkozik meg a helyzettel egy igazi Vidi szimpatizáns: a MOL Fehérvár FC 2-1-re kikapott hazai pályán az NB I legkisebb költségvetésével dolgozó újonc csapatától, a Kecskeméttől, amely jelenleg a 2, helyen áll, miközben a sokszorosan jobb körülmények között ténykedő piros-kék alakulat a kiesés ellen küzd…

Ma sem történt semmi rendkívüli, nem volt ellenálhatatlan és bámulatos a KTE játéka, – mint mindig – most is roppant egyszerű, de igen eredményes focival tudott újabb 3 pontot szerezni. Kellett ehhez a Vidi temérdek hibája, mind a két bekapott találatot komoly baki előzte meg. Az elsőnél négy hazai játékos és a megint a vonalon ragad Kovács kapus díszkíséretében talált a kapuba egy bal oldali bejátszást követően Nagy, majd nem sokkal később (mindkét gól az első félidő hajrájában esett) Horváth Krisztofer Stopira ordas hibáját kihasználva (saját térfele közepén bal lábbal a saját jobb kezére lőtte a labdát, majd elcsúszott) robogott a kapuig és talált a bal sarokba.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az első 15 percben próbált presszionálni a Vidi, ki is alakított egy nagyobb helyzetet, melynek végén egy vendégvédő kezéről pattant el ziccerben a labda Kodró elől (a címlap képen ez látható), de a játékvezető továbbot intett, s a VAR sem korrigálta, amit megtehetett, lehet is vitatkozni azon, hogy ezért jár-e büntető, vagy sem, ám a Vidi ellen pl a Ferencváros ellen ősszel hasonló helyzetben éppen a VAR adta meg a 11-est (…), márpedig, ha ott gólt lő a hazai alakulat, egészen más lett volna valószínűleg a forgatókönyv. Lehet, hogy akkor is elhasal a Grzelak-gárda, de sanszos, hogy nem.

0-2 után aztán a második félidőben csak görcsölt a MOL Fehérvár, jöttek a tehetetlenség jelét szimbolizáló alibiző oldal és hátrapasszok, Makarenko, majd Pokorny szokásos idegtépő rácsavarodásai a labdára, stb. Egészen a hajráig nem tudott mit kezdeni a szituációval a Vidi, de a lengyel-svéd mester Kastrati után csak a legvégén cserélte be Szabó Leventét, aki  ősszel éppen Kecskeméten szerzett 4 gólt, mielőtt visszahozta kölcsönéből a fehérvár egylet. Ő legalább csatár, nem volt igazán érthető, hogy ha Grzelak támadófocit és az ellenfél presszionálását ígérte a meccs előtt, akkor Katona és Kastrati mellett miért Pokorny-t hozta be szűrőnek, ahelyett, hogy Szabónak lehetőséget adott volna és bevállal kétgólos hátrányban egy kockázatosabb, de jóval bátrabb focit, mint amit láttunk.

A legvégén már jól pörgött a Vidi, látszott a játékosok zömén, hogy akar, megy, küzd, de már késő volt, hiába szépített Kodro a hosszabbításban, ez szépségtapasznak sem volt jó jelen helyzetben. A két elkerülhető gólt és a jó 60 percen keresztül mutatott roppant gyenge produkciót nem tudta javítani, miközben a vendégek nem cifrázták, ahogy tudtak, meglódultak és ahogy tudtak, rögtön célba is vették a kaput. Nem tili-toliztak, néhány passz után beadtak, lőttek, próbálkoztak, gólt akartak szerezni. Végül ez ismét sikerre vezette őket.

Az újonc tovább hasít és üldözi a Ferencvárost, miközben a MOL Fehérvár tovább vergődik. Öt kör van hátra, még a Honvéd és a Vasas a piros-kékek mögött van, de jövő héten Debrecenben, majd a véghajrában a most látottnál még a Vidi II-vel játszva is több kell a csapattól, sokkal több!

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón megkérdeztem Bartosz Grzelakot, mi lehet az oka annak, hogy nehéz helyzete ellenére mindössze a meccs legeleje és legvége volt rendben csapatától, a köztes időszak rendkívül harmatosra sikeredett és egy hónap után még mindig látni olyan játékosokat, akik fejben nincsenek ott teljesen a pályán, úgy, ahogy elvárható volna, illetve, hogy sérülések és egyéb okok miatt már alig van támadó vagy legalábbis támadásra használható játékosa, ők sem mind játszanak, mi lehet így ebből a végén?

A szakember elismerte a vázoltak lényegét, s kiemelte, hogy ő „kármentésre” szerződött a Vidihez, most csak ez a fontos: „Egész héten a mai meccsre készültünk, gyakoroltuk a taktikát, de valamiért ebből nem sokat láttam vissza a pályán, ez tény. Első lépésben el kell érni a bennmaradást, ez a feladatom most, majd lehet építkezni és magasabb célokban gondolkodni. Jelenleg már semmi más nem foglalkoztat, mint a jövő heti debreceni meccs, hogy ott sikeresek legyünk”.

Abban csak reménykedhetnek a Vidi-fanok, hogy Grzelak küldetése sikeres lesz, mert azt normálisan gondolkodva még most sem nagyon lehet elképzelni, hogy az elmúlt másfél évtized egyik legeredményesebb hazai klubja – csak a Fradi eredménysora jobb (már), mint a Vidié – kieshet az NB I-ből.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-04-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This