Újoncokkal készül Lengyelországba a hoki válogatott

Szerző: Mátay Balázs

2021-12-09

A decemberi nemzetközi válogatott szünetben Lengyelországba utazik a magyar jégkorong-válogatott. Sean Simpson szövetségi kapitány együttese a hazaiak mellett a franciákkal és az ukránokkal (a fotó a két csapat legutóbbi találkozóján készült) találkozik majd. Érdekesség, hogy a magyar hoki legjobbja szinte mind pihenőt kapnak, így a lengyel túrára csupa fiatal hokis utazik, köztük több újonc is.

A keretbe 3 kapus, 8 hátvéd és 15 csatár került – derül ki az MJSZ honlapján megjelent hírből. Nem volt még válogatott a Fehérvári Titánok 20 éves kapusa, Horváth Dominik, az ugyancsak fehérvári, ám jelenleg a tengerentúlon pallérozódó 21 éves Vértes Nátán, továbbá Falus Ádám, Császár Hunor és Páterka Bence, de rajtuk kívül is több fiatal bizonyíthat, így Dóczi Zsombor, Papp Kristóf és Révész Marcell is. Több külföldi bajnokságban, így például az ICEHL-ben nem lesz szünet decemberben, ezért a szakmai stáb a Volán játékosaira most nem számíthat.

A keret hétfőn találkozik, majd szerdán indul el Bytomba, ahol csütörtökön, pénteken és szombaton sorrendben Ukrajnával, Lengyelországgal és Franciaországgal csap össze.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2021-12-09

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami