Új névadó szponzor az Albánál

Szerző: Mátay Balázs

2022-08-11

Ma sajtótájékoztató keretében jelentette be a klub vezetősége, hogy az elmúlt szezonban bronzérmes, korábbi ötszörös bajnok Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata nemcsak megújult kerettel, de új névadó szponzorral vág neki a 2022-2023-as idénynek: a következő két esztendőben biztosan Acronic-Alba Fehérvár néven szerepel majd az első osztályú pontvadászatban.

A székesfehérvári cég jelentős TAO-támogatóként eddig is az Alba mellett állt, ám ezzel az új megállapodással a legnagyobb támogatóvá vált. A két esztendőre szóló megállapodást az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. ügyvezetője, Varga Zsuzsanna és a kosarasok ügyvezetője, Simon Balázs látta el kézjegyével.

Az eseményen jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester is, aki rendkívüli örömét fejezte ki a társadalmi felelősségvállalás területén egész Fehérvárt érintően kiemelkedő partnernek tekinthető cég újabb támogatása tekintetében.

„Az Arconic-Köfém Mill Products Hungary  támogatása azért is jelentős, mert komoly üzenet a régió többi cégének, hogy érdemes támogatni a sportot. A jelenlegi gazdasági helyzetben és környezetben kevés a jó hír, ezek a hetek most nem a pozitívumokról szólnak, ezért is lényeges, ha arról számolhatunk be, hogy egy nagyvállalat a kosarasok mögé állt. Nagyon jelentős összegű támogatáshoz jutott a legutóbb bronzérmes Alba Fehérvár. A cég a város egyik legfontosabb gazdasági és ipari partnere, amely a hétköznapokban nagyon sok területen szolgáltat mintát társadalmi felelősségvállalás tekintetében, most úgy döntöttek, nyitnak az élsport felé. Ezért nagy köszönet jár nekik.”

Az Alba a következő idényben a fináléba jutást tűzte ki céljául, ehhez pedig kell az erős anyagi bázis, ami most ezzel a megállapodással is realizálódni látszik.

A csapat kerete kialakult, a szakmai munka a jövő héten kezdődik, ám igazából majd szeptember második felében teljesedhet ki, mivel a magyar válogatottal a vb-selejtezőkön, majd az Eb-n szereplő négy játékos (Pongó, Somogyi, Szabó, Vojvoda) ekkor csatlakozik Matthias Zollner egyletéhez. A négy új légiós (Ford, DeCosey, Philmore, Walters) augusztus 20-a után érkezik.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-08-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami