17. mérkőzésén a 15. győzelmét aratta a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszában az Arconic-Alba Fehérvár. Jandro Zubillaga alakulata a mindig kellemetlen stílusú, remekül védekező, immár a Fehérváron „örök kedvencnek” számító Sztojan Ivkovics vezette Kecskemétet fogadta és, ha nem is könnyedén, de biztosan győzte le 84-70-re.
A találkozón csak az első percben vezetett a KTE, mégis a hajráig nem adta meg magát, sőt, a harmadik harmad közepén jóval 10 pont feletti hátrányát ledolgozva 48-48-nál és 55-55-nél beérte az Albát, hogy aztán egy kis holtpontot követően összekapja magát a hazai csapat, amely végül a 26 pontot és 11 lepattanót jegyző Barnett, a 13 ponttal és 10 lepattanóval záró Dickey, valamint a 21 pontos Vojvoda vezetésével egyre jobban ellépett, vezetett 17 ponttal is, végül 84-70-re nyert, megőrizve hazai makulátlan mérlegét.
Összességében a tabella 2. helyén áll a fehérvári egylet 15-2-es győzelem-vereség mutatóval, tovább üldözve a 16-1-el álló Falcót. A 3. helyen álló Szolnok már „ürtávolságban” van az Albától a maga 10-7-es mérlegével, s ezt már nehezen képzelhető, hogy az Albával szemben le tudná dolgozni az alapszakasz végéig, ehhez szinte csoda kellene.
Vojvodáék a következő fordulóban éppen Szolnokra utaznak, abba az oroszlánbarlangba, ahol ritkán éri sikerélmény, ez a tény pedig még akkor is óvatosságra kell, hogy intse őket, ha ebben az idényben eddig igencsak jobb az Alba. A 18. forduló rangadója január 27-én, szombaton 15.30-kor lesz a Tisza-parti városban.
0 hozzászólás