A katasztrofális, az utolsó pillanatban kiharcolt bennmaradással végződő tavalyi szezont követően távozott a főszponzor, a MOL, majd a 2023-2024-es NB I-es szezont is nagyon gyengén kezdte a Fehérvár FC labdarúgó csapata. A svéd-lengyel vezetőedzőt, Bartosz Grzelakot csak a jó szerencséje tartotta a kispadon, köszönhetően annak, hogy a szerződése értelmében járó lelépési pénz kifizetésére a tulajdonos nem adott engedélyt, más megoldás –  azaz közös megegyezés – nem lévén pedig maradt a kispadon. Aztán a sok mindenért hibáztatott sportigazgató – miután még közreműködött Kalmár Zsolt, és Tóth Balázs leigazolásában -, Juhász Roland távozott, amikor a harmadosztályú ESMTK kiejtette a Vidit a Magyar Kupából már a legjobb 32 közé jutásért. Ekkor aztán történt valami, amitől szinte varázsütésre elkezdte gyűjtögetni a győzelmeket a piros-kék alakulat. De mi is az a valami?

Nos, ez a valami, több valami, ami szerencsés időben, egyszerre kezdett hatni. A legfontosabb valami nem is valami, hanem valaki: Tóth Balázs! A Puskástól – egyelőre kölcsönbe – érkezett kapus klasszisokkal hatékonyabban ügyködött a gólvonalon és előtte, mint azt megelőzően Kovács Dániel. Olyan „megtámasztást” adott a védelemnek, hogy míg az első 3 meccsen – még nélküle – 8 gólt kapott a fehérvári egylet és nem volt pontja, vele 14 bajnokin mindössze 2 vereség (Debrecenben és Pakson), 9 győzelem 3 döntetlen és összesen 16 kapott gól volt a mérleg, arányaiban véve tehát zongorázni lehet a különbséget a Tóth-éra 14 meccse és a még nélküle lejátszott 3 között.

Meccsről-meccsre lett előtte magabiztosabb a védelem is, ezzel együtt az egész csapat. Ez elvitathatatlan tény, mint ahogy az is, hogy a Tóth leigazolásával szinte egy időben érkező válogatott középpályás, Kalmár Zsolt is jelentős hatással volt a Vidi összprodukciójára. Összefogta a csapatot, leosztotta a labdákat, fazont szabott a Vidi játékának, amely ez által a hátsó stabilitás mellett a támadóharmadban is jobb, eredményesebb lett.

A felsoroltakkal egyenes arányban lett egyre magabiztosabb, majd az őszi szezon második felében már kifejezetten önbizalomtól duzzadó a Fehérvár FC teljesítménye, egyre inkább beigazolva azok véleményét, akik kitartottak amellett, hogy a Vidi játékosállománya nemhogy nem a kiesés ellen harcoló állomány, éppen ellenkezőleg, az első 3-5 közé való.

Érdekes, hogy a csapattal együtt talált magára a vezetőedző, Bartosz Grzelak is, aki márciusi érkeztét követően fél évig nem találta a jó megoldásokat, rendre sematikus focit játszott a gárda, esetleges megoldásokkal, és ha nyert is, ezek a győzelmek többnyire a játékosok jó döntéseinek, egyéni villanásoknak voltak köszönhetőek, mintsem a tréner zseniális taktikai húzásainak. Gyakorlatilag előre lehetett tudni, hogy a 70-75. percig nem cserél, akármi is történjen a pályán, akkor pedig rendre kiszámíthatóan ugyanazt a néhány játékost hozta le és küldte be és a csapat „taktikája” is kimerült az esetleges támadásokban, villanásokban, egyebekben pedig a jól ismert alibizős oldal- és hátrapasszok tömkelegében.

Hogy minek a hatására, nem tudni, de tény: ez a szemlélet a november 4-i, Újpest elleni 2-1-es győzelem alkalmával változott meg, amikor Kastratit végre nem az utolsó 15 percre hozta be, hogy megfussa a már alaposan fáradt vendég védelmet, hanem már a 60. minutumban, és ez végül döntőnek is bizonyult, mert a koszovói válogatott villámléptű szélső előbb gólt lőtt, majd beadását követően egy védőről került a szintén cserként beállt Karamoko elé a labda, aki a győztes találatot is megszerezte. Két csere, ami időben jött, sikeres volt, mert mind a két játékos gólt is szerzett. Bár korábban is jöttek már győzelmek, de ez volt egyértelműen az a mérkőzés, ami után semmiféle kritika nem érhette a csapat játéka mellett az edző meccselését sem, amikor úgy nyúlt bele a mérkőzésbe, hogy annak komoly, látható eredménye volt.

Grzelaknál meg kell említeni azt is, hogy az ősz első, sikertelenebb találkozóit követően, amikor már a mostani keret együtt volt, átállt az ötvédős rendszerre, ami ha nem is mindig és azonnal, de bevált, kiváltképp a szintén menet közben érkezett, nagy bedobásaival is sok hasznot hozó Gergényivel. Ennek is köszönhető a fehérvári feltámadás. Ebben a rendszerben a játékosok zöme is sokkal jobban érezte magát, a már említett kulcsembereken kívül Katona Mátyás a legfőbb példa, akinek kellett 7 hónap ahhoz, hogy igazolja az elvárásokat, miért is vásárolták ki újpesti szerződéséből Csongvaival együtt. Most már mindketten oszlopai az együttesnek, ami Katonánál 7 gólban, közte négy remekbe szabott átlövésben is megmutatkozott.

Visszatérve az Újpest meccshez, onnantól kezdve összeállt a nyerő képlet, és a szerencse is támogatta a Vidit, alátámasztva a jó csapatnak szerencséje is van, tézist. Valóban így van, volt, mert a lélektanilag is nagyon fontos Ferencváros elleni idegenbeli derbit nem kis mázlival, ugyanakkor tudatos, szervezett játékkal tudta behúzni 1-0-ra a piros-kék gárda. Mivel majdnem 1 év után szerzett 3 pontot ezzel újra, a már szépen duzzadó önbizalmat még jobban fokozta ez a siker.

Attól a meccstől kezdve már szinte minden bejött. A KTE elleni 3-3-nál is csak az elkerülhető kapott gólok okoztak bosszúságot, a foci minősége rendben volt, főleg támadásban, ám aztán zsinórban jött az utolsó három győztes meccs, 9 ponttal, 8-1-es gólkülönbséggel, egy újabb idegenbeli, mezőkövesdi sikerrel és már a védekezésben is dobogóshoz illó produkcióval, nem csak a kapus bravúrjai okán. Ezek már szinte nem is keltettek nagy meglepetést. Karácsonyra egy jól működő, elől-hátul hatékony Vidit tehet a karácsonyfa alá a fehérvári focidrukker. Alighanem a legszebbet, amire vágyhatott.

Ennyi tehát a sikerrecept lényege. Az örök igazság ezúttal is ült: végy egy jó kapust, egy fazonszabászt és legyen egy jó befejező csatárod. Most ezek egyben vannak a  Vidinél, Tóth Balázs a kapusok közül a legjobb statisztikákat produkálta az ősszel, Kalmár Zsolt úgy is meghatározó volt, hogy a hajrában, az utolsó három meccsen már sérülése miatt nem játszott, Kenan Kodro pedig nemcsak házon belül a legeredményesebb jelenleg, hanem az egész NB I-es mezőnyben, 11 góllal vezeti a góllövő listát az egyaránt 8-8 gólos Varga Barna és Drazsics előtt.

Itt még két fontos tényezőt ki kell emelni: először is a szurkolókat, kiváltképp a Red Blue Devils ultráit, akik – mégha néha nem is éppen mindig cizellált hangnemben és mindenkit szeretve – mindig ott voltak a lelátón és szurkoltak, űzték, hajtották kedvenceiket. Akadt, amikor csak a legvérmesebbek voltak ott, alig százan, de az ő szektoruk sosem volt üres, végig kitartottak a piros-kékek mellett.

A másik tényező, hogy a vezetők – nem biztos, hogy mindig szándékkal, de a lényeg az eredmény -, a kevesebb lehetőség mellett is több jó döntést hoztak, mint rosszat, ami az elmúlt esztendők tükrében kifejezetten üdítő. A tulajdonos, Garancsi István már a MOL nélkül is finanszírozza a klubot, a csapatot, ami önmagában köszönetre méltó, függetlenül attól, hogy a kemény mag néha mit gondol és mit dalol róla a lelátón. Tudomásul kell venni, ha ő nincs, akkor valószínűleg Vidi sincs már, legalábbis nem ilyen eredményes, kiemelve itt a három bajnoki címet, a számos ezüstöt, MK-győzelmet, EL-csoportköröket, szép pillatanokat. Ezek akkor is megvétózhatatlan tények, ha mint első számú döntéshozó, a sportszakmai vezetés kinevezése és egyebek tekintetében is voltak kifejezetten rossz döntései másfél évtized alatt. Az összkép akkor is pozitív, ami köszönetre méltó.

Azzal, hogy a korábbi, néha felelőtlen költekezést – főleg az alkalmatlan játékosok igazolását tekintve – visszafogta és Grzelak kirúgására sem adott pénzt a nyáron a sportigazgatónak, amikor ez először felvetődött komolyabban, majd a gyászos MK-kiesés után sem, utólag igencsak jó húzásnak bizonyult, ha akkor ezt még senki nem is sejthette. Éppen az említett erzsébeti kupablamát követően távozott Juhász Roland a sportigazgatói székből helyettesével együtt, s bár ezt nem kommunikálta a klub, úgy tudjuk, azért, mert nem tudta megoldani, hogy az akkor még elküldeni szándékozott Grzelak megkapja a szerződése szerint – amit ő kötött vele – neki járó pénzt, ezért inkább ő ment. Akkor még nem sejthette, hogy utólag milyen jól is jött ez a Vidinek.

Szóval jár a köszönet Juhásznak is, mert bár rutintalan sportvezetőként számos hibát elkövetett, nagyon sokat kell még tanulnia és főleg rutint szereznie, hogy azt a szintet megugorhassa vezetőként, mint játékosként, utólag nem csak Grzelak ide hozatala majd itt tartása, de Tóth Balázs és Kalmár Fehérvárra igazolása is az ő „műve” volt elsődlegesen, azaz bizonyította, hogy akadnak jó ráérzései. Amennyiben levonja a tanulságokat sóstói működéséből és szerez némi rutint még a stadionok „irodai szintjein”, lehet belőle valóban tudatos és jó döntéseket hozó vezető.

Az ősz második felére tehát összeállt a Vidi játéka és eredményessége, minden darab a helyére került a kirakósban, melynek jutalma a jelenlegi 3. hely. Ez persze még csak részsiker, de nagyon fontos, mert a téli időszakban ennek köszönhetően könnyebben jöhet új főszponzor, s érkezhet több támogató, illetve az átigazolási piacon is újra népszerű célpont lehet Fehérvár. Mindazonáltal ezt a dobogós pozíciót rendkívül nehéz lesz megtartani, mert míg ősszel a mérkőzések zöme a Sóstón volt, addig tavasszal 16 mérkőzésből 10 idegenben esedékes! Azon felül, hogy a hazai meccseit mind meg kellene, hogy nyerje Bartosz Grzelak csapata, a 10 idegenbeli fellépésen is minimum 12 pontot össze kell, hogy kapirgáljon. Nem lehetetlen, nem egetverő elvárás, de nagyon nehéz lesz.

Akár így, akár úgy, Fehérvárnak újra van egy szerethető, jól focizó, eredményes csapata, és ez az elmúlt másfél év rémálomszerű produkciói után már akkor is nagy dolog és örömteli tény, ha végül csak 5. vagy 6. lesz a tabellán a Vidi.