A Békéscsabától elszenvedett sima vereség után hasonlóan gond nélkül nyert az UTE vendégeként a MÁV Előre Foxconn a női röplabda Extraligában, ezzel Lukasz Przybylak együttese stabilizálta 3. helyét a tabellán 8 mérkőzést követően.
A szombat esti találkozón a fehérvári alakulat az első játszmában 15-16 után tudott fordítani és ellépni és egy 10-4-es rohanással végül simán 20-ra nyert. A második szett rögtön egy 5-0-ás kék-fehér rohammal indult, majd ezt végig görgetve 25-17-re nagyon könnyen behúzta a játékrészt a vendég csapat.
A harmadikban jobban kapaszkodtak a lila-fehérek, bár a véghajráig alig néztek be öt pont alá, azonban 18-22 után 22-23-ig zárkóztak. Ekkor jött Josipa Markovic révén egy fontos pont és Dayami Sanchez jóvoltából egy hazai rontás, s már véget is ért a találkozó, amelyet összességében teljesen megérdemelten nyert meg a MÁV Előre Foxconn.
A mezőny a fehérvári csapat legeredményesebbje a 20 pontos Maia Dvoracek lett, de a 14 pontos Pallag, a 9 egységig jutó Vacsi, valamint a feladó Király-Tálas is kiválóan röpizett.
A dobogós pozícióban álló alakulat a következő körben, december 23-án, szombaton18.00 órakor a VOK-ban a legutóbbi két idény bronzérmesét, a jelenleg csak a 7. pozícióban álló Szent Benedek Balatonfüredet fogadja.
0 hozzászólás