Aligha akadt ember, aki összesített 0-2-es állásnál, egy szoros szettekben, de simán elbukott hazai, majd egy komoly előnyből elvesztett idegenbeli találkozót követően akár egy mérsékelt téttel bíró fogadást is mert volna kötni a MÁV Előre Foxconn továbbjutására a Nyíregyháza ellen a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében. Pedig, ha tudták volna, hogy a gödör legmélyéről is képes lesz vissza kapaszkodni Lukasz Przybylak együttese, biztosan sokat tettek volna a fehérvári hölgyek sikerére, merthogy a mindent eldöntő ötödik összecsapáson 3-1-re nyert és bemasírozott az elődöntőbe a Vasas, a Kaposvár és Békéscsaba – UTE párharc most még nem is mert győztese mellett.
Pedig, ha tudták volna, hogy a gödör legmélyéről is képes lesz vissza kapaszkodni Lukasz Przybylak együttese, biztosan sokat tettek volna a fehérvári hölgyek sikerére, merthogy a mindent eldöntő ötödik összecsapáson 3-1-re nyert és bemasírozott az elődöntőbe a Vasas, a Kaposvár és a Békéscsaba – UTE párharc most még nem ismert (szerdán lesz a döntő ütközet a Viharsarokban) győztese mellett.
A VOK-ban az első szett rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt, 22-24-nél két játszmalabdája volt a szabolcsi egyletnek! Csakhogy a mezőny legjobbja, Dvoracek egy remek támadásbefejezéssel visszahozta a reményeket, majd két vendéghiba után máris a Lokinak volt szettlabdája, amit nem sikerült pontra váltani, mert éppen Dvoracek rontotta el a nyitását. Szerencsére a nyírségi lányok ekkor csak hibázni tudtak, így végül Pallag pontos befejezését követően a vendégek ásza, Nina Kocic elhibázott támadásbefejezése már a hazaiak játszmagyőzelmét hozta (27-25).
Akik azt hitték, ennél már nem lehet szorosabb egy szett, tévedtek! A másodikban 26-26-ig semmi sem dőlt el, bár egyszer már vezettek a látogatók négy ponttal, de egalizált a kék-fehér társaság, hogy aztán Dvoracek újabb nyitást, Pallag pedig támadást rontson, így máris 26-28 lett, játszmaegál!
A harmadik játékrészben bekezdett a MÁV Előre, de felzárkózott, majd fordított a Fatum Nyíregyháza, 11-14-nél azonban már nem nyílt jobban szét az olló, visszajött a hazai csapat, sőt, 20-17-re elhúzott, s ezt már jól menedzselve 25-20-ra elvitte ezt a szettet, ami nagyon fontosan bizonyult, mert a negyedik etapot már végig vezetve, simán nyerte meg 25-18-ra Przybylak alakulata, amely így 3-1-re nyerte a meccset, 3-2-es összesítéssel pedig a párharcot.
Az elődöntőben a legnagyobb eséllyel a címvédő és idén eddig veretlen Vasas következik, hacsak nem lesz bombameglepetés Békéscsabán, nem nyer ott az UTE, mert ha igen, akkor a Kaposvárral csapna össze a fináléért a székesfehérvári egylet. Előbbi, sokkal valószínűbb párharcban felszabadultan, de koncentrált játékkal megnehezítheti a topfavorit dolgát a Loki, utóbbi esetben pedig kiélezett párviadalra számíthatnánk. A mérkőzések menetrendjét még nem közölte a hazai szövetség, de az biztos, hogy március 16-án vagy 17-én startol az ugyancsak az egyik csapat harmadik sikeréig tartó sorozat.
0 hozzászólás