A múlt heti, NEKA elleni hazai pontvesztést idegenbeli sikerrel kozmetikázta szombaton a női kézilabda NB I-ben az Alba FKC. A székesfehérvári hölgykoszorú a nagy múltú, sokszoros bajnok, ám az elmúlt 15-20 évben többnyire az első két osztály között liftező Vasas vendégeként győzött 24-22-re, így feljött a tabella 7. helyére, ugyanakkor itt fontos megjegyezni, hogy az AFKC és a mögötte sorakozó négy csapat egyetlen ponton belül toporog egymás nyakán.
A fontos 2 bajnoki pontot jó véde3kezésének és végig kitartó koncentrációjának köszönheti Horváth Szilárd alakulata, amelyben a mindössze 3. Albás meccsén pályára lépő, nemrég igazolt Szabó Kitti bizonyult a legeredményesebbnek, 7 góllal. Rajta kívül még az 5 gólos Takó és a négyig jutó Smbatian érdemel kiemelést a támadójátéka okán. A védekezésért az egész csapat dicsérhető.
Az Alba FK a következő fordulóban, február 7-én, 18.00 órakor a DVS Schaeffler otthonába, a Hódos Imre Sportcsarokba látogatnak.
0 hozzászólás