Újabb jó esély mutatkozott a női kézilabda NB I-ben az Alba FKC számára, hogy stabilizálja helyét a közvetlen élmezőny mögött, egyúttal maga mögött hagyja évek óta tartó Siófok-fóbiáját. Előbbi alapvetően igen, utóbbi nem sikerült, lévén a fehérvári összecsapás 28-28-ra végződött. Ennek ellenére – miután az egyre eredményesebb Dunaújváros legyőzte a Vácot – fellépett a bajnoki tabella 5. helyére Józsa Krisztián alakulata, ami már biztosan európai kupaszereplést ér, ha a végéig így marad.
Ez persze nagyon nem lesz könnyű, ugyanis a hátralévő hat körben (a riválisok közül többnek már csak öt meccse van hátra) csupa nehéz ütközet vár az Albára. 29-én a Vác jön idegenben, majd sorrendben a NEKA (05.05 otthon), a DVSC (05.10 otthon), Győri ETO (05.14 idegenben) FTC (05.19 otthon) Kisvárda (05.26 idegenben).
Ebből az öt meccsből bizony egyedül a NEKA ellen lesz esélyesebb az AFKC, Vácon és Kisvárdán lehet még némi sansza pontot szerezni, s talán még a DVSC ellen, hazai környezetben, de ha ezen a három meccsen már 2 pontot összekapar a csapat, nem lehet elégedettlen. Azaz nagyjából 4, ideális esetben 6 pontra lehet még számítani a szezon végéig, s az 5.-6. helyhez valószínűleg a hat egység mindenképpen kelleni fog. Egy biztos: izgalmas hajrá jön.
A mai találkozóra visszatérve: Stosic 8, Smbatian 6 góllal, Pijevic 16 védéssel húzta az AFKC szekerét. A hajrában bukta el az egyik pontot a fehérvári egylet, mert bár többnyire vezetett, de nem tudott jobban ellépni, mert megremegtek a kezek döntő pillanatokban. A végén időkérést követően fél perc sem volt elegendő ahhoz, hogy bevigye a győztes találatot a támadó hazai alakulat.
0 hozzászólás