Nagy csatában nyert az Alba a Szedeák ellen

Szerző: Mátay Balázs

2024-01-06

Ahogy ősszel Szegeden, szombaton este a Gáz utcai csarnokban is szoros csatában tudta csak legyőzni az SZTE-Szedeák csapatát az Arconic-Alba Fehérvár a férfi kosárlabda bajnokság legfelső osztályában. Alejandro Zubillaga alakulata az októberi 102-98-as siker után ezúttal 84-82-re nyert, így egyedüliként tartja a lépést a címvédő Falcóval 13 győzelemmel és két vereséggel.

Az aktuális mérkőzés legjobbja Isaiah Philmore lett, aki 19 pontot és 6 lepattanót könyvelhetett el,a  végén pedig kulcspillanatban bedobta mindkét büntetőjét. A másik fő kulcsembernek Chambers bizonyult, aki 16 pontja mellé egyéni Albás gólpasszrekordot szállított a szegediek elleni 16 asszisztjával. Brutális volt még Dickey 18 pontja és főleg 16 lepattanója. Ő szállította egyedül az Alba 35 lecsorgójának majdnem felét! Az egyaránt 16-16 egységet termelő Vojvoda és Barnett produkciója is nagyon kellett a szűk győzelemhez.

A meccs meglehetősen hektikusan alakult, az első és az utolsó játékrészt a vendégek nyerték, a köztes kettőt az Alba. A legelején 8-0-val bekezdett a hazai gárda, majd 15-4-re vezetett, ám innen egy 0-15-as etappal máris 19-15 volt a vendégeknek. Innen fordított a fehérvári egylet, hogy aztán végül 26-24-re a Szedeák nyerje az első 10 percet. A folytatásban volt 10 pont is a Tisza-partiak fórja, de az Alba is vezetett már nyolc egységgel.

Az utolsó 10 percben végig Vojvodáéknél volt az előny, mégis az utolsó pillanatig kellett izgulniuk, mert pontatlanul dobtak, nem tudták lezárni a mérkőzést számos lehetőségük után sem. Az volt a szerencséjük a házigazdáknak, hogy a Szedeák is rosszul célzott, így hiába volt jobb csapatlepattanózásban és még néhány mutatóban, a tavalyi döntős győzött. Tulajdonképpen a jobb büntetőzés adta a különbséget: a kék-fehérek 24-ből 20-at bedobtak, a hajrában is fontos pillanatokban, míg a szegediek 20-ból csak 12 alkalommal találtak be a büntetővonalról.

Az Alba a következő körben, január 13-án, szombaton 18.00 órakor az edzőváltás után minden bizonnyal kettőzött erővel küzdő Oroszlány vendége lesz.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-01-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This