Az elmúlt két fordulóban csak egy pontot tudott gyűjteni a Fehérvár FC a labdarúgó NB I-ben, így győzelmi kényszerben fogadta idei kedven ellenfelét, az MTK-t, amelyet a korábbi két meccsen simán vert 3-0-ra, illetve 2-0-ra. Most sem kellett csalatkozniuk a drukkereknek, ugyanis egy sima 4-0-val küldte haza fővárosi ellenfelét a Vidi, amely ezzel bebiztosította nemzetközi kupás szereplését, mivel a két fő üldöző, a Puskás Akadémia és a DVSC közül már csak az egyik előzheti meg.
Az összecsapás elejétől a hazaiak voltak élesebbek, érzhető volt rajtuk, hogy szeretnék feledtetni a ZTE elleni hazai pontvesztést és kisvárdai kisiklást. Mindezt úgy, hogy már nem lehetett a pályán a csaknem 60 válogatottsággal rendelkező csapatkapitány, Fiola Attila, aki két komoly sérülést követően a harmadikat is összeszedte egy éven belül a szerdai edzésen, így újra műteni kell. Az RBD ultrái szurkolói molinón kívántak neki, majd az 1985-ös, UEFA-kupa döntős Vidi gólkirályának, Szabó Józsefnek jobbulást, aki váratlanul került kórházba néhány nappal ezelőtt.
A 10. percig már két komoly lehetőségen túl volt Bartosz Grzelak alakulata, de Schön Szabolcs és Csongvai Áron is hibázott. Ekkor aztán még nagyobb esélyt kapott a mielőbbi gólszerzésre és a győzelemre a piros-kék egylet, miután Karamoko verte meg egy az egyben Kádárt, aki utolsó emberként szabálytalankodott vele. Gyorsan villant Erdős spori kezében a piros lap, és már ballaghatott is az öltözőbe a korábbi válogatott védő.
A 23. minutumban – további két kecsegtető helyzet elpazarlását követően – Katona a bal oldalon Schöntől kapott jó labdát a 16-oson belül, amit éles szögből küldött a helyére, a rövid sarokba. A vezetés után még magasabb fokozatba kapcsolt a Vidi, ennek eredményeképp előbb (a 32. percben) egy gyorsan elvégzett szögletet követően Christensen tüzelt a kapuba a 16-os vonaláról, úgy, hogy Kocsison megpattant kicsit a játékszer, majd Csongvai lőtt 25-ről laposan a jobb alsóba a 40. percben.
A félidő hajrájára érdemben el is dőlt a meccs, de még Katonának és Csongvainak volt 1-1 lövése, ami nem talált kaput, illetve az MTK hálóőre, Rácz Gergő védeni tudott, aki egyébként meglepetésre a korábbi válogatott kerettag Demjén helyett kapott bizalmat Horváth Dávid vezetőedzőtől. Nem is tette rosszul a dolgát, a három bekapott gólról nem tehetett.
A folytatásban sem lehetett rá panasza senkinek, igaz, a második félidőben már kényelmesebben, kevésbé sietősen ment előre a Vidi, illetve az MTK is többször kijöhetett így a szorításból és volt is 1-2 kisebb lehetősége a szépítésre. Összességében Tóth Balázsnak az egész meccsen háromszor kellett közbeavatkoznia, ellenben Rácznak 15 alkalommal. Más kávéház…
Már az 59. percben elkezdett cserélni Grzelak, Serafimov, majd a három gólszerző is lement, némi extra pihenőhöz jutva a debreceni rangadó előtt, a helyükre pedig Simut, Stefanelli, Pető és Berki érkezett, majd az utolsó 5+3 percre Gradisar is beszállt Karamoko helyén.
A pályán a végéig már csak két igazán említésre méltó dolog történt: a 77. minutumban Pető Milán lopta a távolságot a labdával, majd mintegy 25 méterről szép lökettel kipúpozta az MTK kapujának bal alsó sarkát. 4-0 után még Karamoko kapott lehetőséget arra, hogy ő maga is betaláljon, de a kezezés miatt 2-3 perces VAR-ozgatást követően befújt 11-est kihagyta, pontosabban Rácz gyors vetődéssel kiütötte a jobb alsóra tartó, egyébként jól helyezett, de nem elég erősen meglőtt labdát.
Még Stefanellinek akadt három komoly helyzete, de egyiknél fölé lőtt, mert túl nagy gólt akart szerezni és elvétette a bal felső sarkot, majd Rácz védett újra nagyot, már a hosszabbításban kétszer is.
A Fehérvár FC simán nyert, javított egy kicsit a gólarányán és az önbizalmán, s mivel az utolsó fordulóban a két fő üldöző, a Puskás és a DVSC egymás ellen játszik, matematikailag is biztossá vált, hogy egy év kihagyást követően újra nemzetközi porondra léphet. Az, hogy a dobogó is meglesz-e, nem tudni, arra még várni kell, legalább a debreceni meccsig, amelyre május 12-én, vasárnap este 19.30-kor kerül sor a cívisvárosban.
0 hozzászólás