MÁV Előre Foxconn: 1-1 győzelem és vereség a mérleg, kikapott az AFKC Kisvárdán

Szerző: Mátay Balázs

2024-10-19

Esélyeshez méltó játékkal harmadik idegenbeli Extraligás bajnokiját is megnyerte a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda alakulata. Omar Pelillo csapata a legutóbbi bronzérmes MAFC-BME vendégeként nyert 3-1-re a 28 pontos Pesti, valamint a 13-ig jutó Bakiri főszereplésével. A fehérvári klub női csapata az erősebbik nem képviselőihez képest ellentétes úton jár, három meccs, három vereség. Hasonló negatív szériában vannak az AFKC női kézilabdázói, akik szintén zsinórban három bajnoki zakónál tartanak.

A férfi röplabda Extraliga rangadóján az első szettet 4-0-val kezdte a MAFC, amely 16-15-ig vezetett is. Ekkor egy remek 0-5-ös szériával 21-16-ra átvette a vezetést, majd 25-20-ra meg is nyerte a mindig fontos nyitó játszmát a székesfehérvári gárda, amely 20-20-ig kiélezett csatát vívott a fővárosi együttessel, majd lefagyott és pillanatok alatt elbukta a játszmát 25-21-re.

A figyelmeztető jel jókor jött, már végig nagyon koncentráltak Pestiék, akik 21-23-nál is észnél voltak és egy 4-0-ás rohammal lezárták harmadik a játékrészt. Nem volt ez másképp a negyedikben sem: szorosan alakult ugyan az eleje és a közepe, de a hajrá ismét a MÁV Előréé lett, 18-19 után rátett még egy lapáttal és 25-20-al lezárta a szettet, egyben a találkozót.

A klub női csapat éppen ellentétes utat jár be: háromból három Extraligás derbijét vesztette el, igaz, az évek óta egyeduralkodó Vasas Óbuda ellen ez szombat este nem volt csoda. Az első szettben még remekül tapadt a topfavoritra Lukasz Przybylak egylete, amely 19-17-nél még vezetett, de 25-23-ra kikapott.

A folytatásban egyre magabiztosabbá vált a címvédő, míg a fehérvári hölgyek egyre kevésbé hittek magukban, így a második játszmát 25-18-ra, a harmadikat pedig 25-17-re nyerte meg a bajnok Vasas, amely továbbra is hibátlan, míg a MÁV Előre Foxconn nulla pontos.

A férfiak legközelebb csütörtökön 19.30-kor Debrecenben a DEAC vendégei lesznek, míg a nők október 31-én, csütörtökön 18.00 órakor az MBH Békéscsaba otthonában lépnek pályára.

Az Alba FKC NB I-es női kézilabdázói a pozitív szezonkezdet után összezuhanni látszanak, sorrendben a harmadik vereségüket könyvelhették el, ráadásul mindhármat az adott forduló előtt még sereghajtó ellenféllel szemben. A Békéscsabát és a Dunaújvárost követően most az első öt mérkőzésen csak 2 pontot szerző Kisvárda ellen kapitulált Suzana Lazovic csapata.  

A 30-27-es végeredmény megérdemelt a várdaiak részéről, mert bár a 3. percig többnyire hátrányban voltak, koncentrált kézilabdával a maguk javára fordították a mérkőzést. Trawczynska 6 góljáért dicsérhető, egyébként más átlagon felüli produkció nem akadt a fehérvári alakulatban, mely a következő fordulóban, majd november 2-án 16.30 órakor a DVSC-t fogadja a Köfém Sportcsarnokban.

(Fotó: MÁV Előre SC, AFKC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Written by Mátay Balázs

2024-10-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This