Meglepetésre az utolsó kombinált versenyszámot mindössze a 8. helyről kezdő Gulyás Michelle nyerte az öttusázók idénynyitó Peridot magyar nyílt fedett pályás versenyét. Az újpesti tehetség ezzel az országos bajnoki címet is elkönyvelhette. A világbajnokinak számító nemzetközi mezőnyben 7. helyezésével a második legjobb magyar, egyben ob-ezüstérmes lett a korábbi fehérvári vb-győztes – nem mellesleg már olimpiai kvótával rendelkező – Kovács Sarolta, míg a harmadik legjobb hazai pentatlonistának a MAFC-os Réti Kamilla bizonyult összetett 10. helyezésével és ob-bronzával. Az Alba Öttusa SE kiválósága, Alekszejev Tamara is helytállt, egészen kiválóan vívott, ám a többi számban nem parádézott, így ő nem tudott ezúttal beleszólni az élmezőny versengésébe.
Ökölvívás: két Turós, sok siker családi „vállalkozásban”
A németországi Kiembaumban rendezték meg az U17-es ökölvívó Európa-bajnokságot, melynek tevékeny résztvevője volt két...










0 hozzászólás