Kosárlabda: az egyéni statisztikákban is jól állnak az Albások

Szerző: Mátay Balázs

2023-04-20

Mivel „söpréssel”, 3-0-ás összesítéssel jutott túl a negyeddöntőben a Kecskeméten az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata – az ugyancsak hasonló helyzetben lévő Falcóval egyetemben – rá tud pihenni a jövő héten kezdődő elődöntős párharcára. Ez ideális arra is, hogy megnézzük, miként áll a legfontosabb statisztikákat illetően Alejandro Jimenez alakulata.

Érdekes képet mutat a ponterősséget mutató tabella, miként a VAL pontértéket mutató is, ugyanis a közvetlen élmezőnyben a rájátszásról lemaradó, a bajnoki táblázat hátsó felében tartózkodó csapatok légiósai állnak, magyar a legjobb 20-25-ben alig található.

A legjobb mérkőzésenkénti pontátlagot a sereghajtó Nyíregyháza légiósa, Perry jegyzi (22,19), az Alba vezére, Vojvoda Dávid a legjobb magyar a 4. helyen 18,15 ponttal. A második legeredményesebb Albás az amerikai légiós, DeCosey a maga 13,62-es átlagával, amellyel a 27. helyre áll jelenleg, a harmadik legjobb fehérvári pedig Somogyi Ádám a 30. pozícióban 12,85-ős pontátlagával.

Az első 25-be Vojvodán kívül még két magyar, Perl és Eilingsfeld fért be, de az első 50-ben is csak heten vannak magyarok. Ez is mutatja a légiósok hatalmas dominanciáját a csapatokban és a bajnokság teljes egészét tekintve.

A VAL-értéket vizsgálva sem sokkal jobb a helyzet. Itt a paksi légiós, Edwin vezeti a listát, a legjobb magyar Perl az 5. helyen áll. A legmagasabban rangsorolt Albás itt Somogyi a 21., éppen egyetlen pozícióval megelőzve Vojvodát. Előttük Perlen kívül csak egy magyar van, Eilingsfeld, a legjobb 25-ben csak ők hazai kosarasok, az ötven között is mindössze nyolcan vannak.

Az egyéb statisztikákat illetően is a légiósók dominálnak. Lepattanózásban a szegedi Robertson vezet, a legjobb magyar az ugyancsak szegedi Bognár Kristóf a 3., a legjobb Albás Ford a nyolcadik.

Ami pedig a gólpasszokat illeti, a szegedi Washington a legjobb előkészítő, a legelőkelőbb helyen álló magyar a 9. Perl, a második legjobb hazai a Honvédos Simon Kristóf a 13., a következő az Albás Somogyi a 14., csapattársa Pongó Marcell a 16., mint negyedik legjobb magyar. Vojvoda itt sem rossz, a temérdek légiós között a 8. legeredményesebb hazai kosaras.

Összességében véve, ha minden tabellát alaposan átnézünk, látszik, hogy a legerősebb magyar gerince az Albának van, amelyre bátran támaszkodhat a véghajrában is. Az igazán nagy kérdés a légiósok formája, hogy ők mennyire pörögnek fel a legfontosabb szakaszban. Amennyiben Philmore, Ford és DeCosey, a három legsokoldalúbb, legkreatívabb még rá tud tenni egy lapáttal, a döntő, de a bajnoki cím sem elérhetetlen.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-04-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This