Tavaly a bronzcsatában, idén már a legjobb 4 közé jutásért összecsap egymással a férfi kosárlabda NB I-ben az Arconic-Alba Fehérvár és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Nem ment könnyen, de az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első találkozóját a 18 pontos Philmore, a 17 egységet termelő Vojvoda, a 13 pontot szerző Pongó, a 12 pontos Ford, valamint az egyaránt 10-10 egységig jutó Somogyi és DeCosey vezérletével 89-82-re behúzta Alejandro Zubillaga alakulata.
Az Alba az első félidőben többnyire csak szaladt a KTE után, mivel a vendégek jó dobóformában voltak a mai napon, sültek a triplák rendesen a Forray-legénység részéről. Kiváltképp Kucsera, aki egymaga hét (!!!) trojkát hajított a fehérváriak kosarába, csapata 13 triplájából, miközben a másik oldalon összesen hatot sikerült összehozni.
A második negyedtől azonban egyre jobban fel tudott zárkózni a hazai gárda, a harmadikban pedig lényegében eldöntötte a találkozó sorsát egy komoly 31-12-es tarolással. A záró 10 percben még kicsit közelített a lila-fehér egylet, de nem tudta elkapni a bajnokságban nyolcas nyerő sorozatban lévő Albát.
A párharc második mérkőzésére szombaton (április 15.) 18.00 órakor kerül sor Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban A következő fehérvári ütközet kedden (április 18.) lesz a Gáz utcai csarnokban.
A másik három negyeddöntőben sem borult a papírforma, bár a ZTE csak hosszabbításban tudta lebirkózni a Sopront, a Szolnok és a Falco nagyon simán verte a Körmendet, illetve a DEAC-ot.
0 hozzászólás