Régóta vártak erre a fehérvári kosárlabda szurkolók: sima, 89-72-es győzelmet aratott Endo Plus Service-Honvéd vendégeként a férfi kosárlabda NB I/A-ban az Alba Fehérvár, amely így ebben az idényben először nyert bajnoki meccset idegenben, s a nagyon szoros középmezőnyben jelenleg az 5. helyen áll. Az Albában Vojvoda 18, Tyler 16, Horne 14, Filipovity 10 ponttal bizonyult csapata legeredményesebbjének. Az új igazolás, Medford jól kezdett, kilenc gólpasszal mutatkozott be a fehérvári szurkolóknak.
A találkozón lényegében nem sok izgulni való akadt. Az első percekben a Honvéd vezetett, 5 perc után 14-8-ra, majd 18-14-re, ám Horne, Tyler és Vojvoda is bevágott 1-1- triplát, Kass és Filipovity pedig jól büntetőzött, így – bár rengeteg volt még a hiba – , az első negyed végén 23-21-re már az Alba vezetett.
A folytatásban nem volt sok kérdés, Kass triplája, majd Tyler közelije nyitotta az ollót, hogy aztán Tyler és Vojvoda ismét jól célozzon kintről, ezzel pedig már kilenc egységgel tartott előrébb a fehérvéri gárda, amely a nagyszünetig 51-38-g lépett el, majd magabiztos vezetését kiválóan menedzselve be is húzta a meccset, úgy, hogy 5 pontnál közelebb a Honvéd már megközelíteni sem tudta.
Sokán várták a Nichols hétfői távozása után „villámmal” igazolt Lester Medford bemutatkozását, ami jól sikerült, mindjárt kiosztott 9 gólpasszt az amerikai irányító. Ez az egész csapat 14 asszisztját nézve kifejezetten kiemelkedő produkció, de az ellenfélnél sem akadt senki, aki megközelítette volna.
Az Alba számára három hazai kulcsmeccs következik most: először december 14-én, szombaton 17.00 órakor a bajnoki címvédő, idén eddig veretlen Falco KC, négy nappal később, 18-án, szerdán 18.00 órakor a DEAC, majd 21-én, szombaton a PVSK látogat az Alba Regia Sportcsarnokba.
0 hozzászólás