Nem jó ómen, hogy a véghajrában elkezdte szórni a pontokat a labdarúgó NB I-ben dobogóért harcoló Fehérvár FC. A Vidi a múlt héten hazai pályán a hajrában kapott góllal bukott 2 pontot ZTE ellen, ma pedig a bennmaradásra már csak elméletileg esélyes Kisvárda vendégeként kapott ki egy 11-es góllal 1-0-ra. Ez azért különösen bosszantó, mert még így is 4 pont előnnyel áll a 3. helyen üldözői előtt, s ha ezen a két találkozón nem 1, hanem 6 pontot szerez, már biztossá tehette volna dobogós pozícióját. Így marad az izgalom a végéig…
Pedig ez a kisvárdai meccs is simán fogható lett volna, ám Bartosz Grzelak láthatóan nem úgy küldte csatába játékosait, hogy mindenáron nyerjék meg ezt a meccset és ennek megfelelően, bár az első 10-12 percben fölényben játszott a piros-kék alakulat, ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Mivel a Kisvárda ráérzett arra, hogy a Vidi most sem szakad meg a győzelemért, felbátorodott és két ízben csak a kapufa, másik két esetben Tóth Balázs bravúrjai mentették meg Fioláékat attól, hogy már a szünetre eldőljön a meccs. A másik oldalon is voltak lehetőségek, de a hazaiaké nagyobbak voltak és több is akadt belőlük.
A második játékrészben sem változott semmi, azon kívül, hogy egy véleményes szituációt követően az 52. percben Pintér játékvezető és a VAR közösen addig nézegette Serafimov megmozdulását a 16-oson belül, hogy végül büntetőhöz jutottak a várdaiak. A lehetőséget Camaj váltotta gólra. Ez a 11-es gól pedig elég is volt a piros-fehéreknek a sikerhez a vérszegény produkcióval kirukkoló Vidi ellen.
Valahogy az az érzése a szemlélődőnek, mintha a fehérvári csapat juszt is be akarná bizonyítani, hogy bármennyire is botladoznak a riválisok, bármennyire is lökik közelebb a dobogóhoz, beváltja azokat az elvárásokat miszerint a biztos bennmaradás, maximum a középmezőny elérhető számára. A baj csak az, hogy így 3 fordulóval a vége előtt még mindig a 3. helyen áll és bármit is játszik a következő mérkőzésén, utána is még ott marad, a szurkolók pedig azok után, hogy fél éven át ott tanyáztak a dobogón, nem nyelnék le azt a békát, ha éppen az utolsó két körben csúsznának le az éremről kedvenceik.
Apropó, következő kör! Május 3-án, pénteken este az MTK érkezik a Sóstóra, az az MTK, amelyet ebben az idényben kettőből kétszer simán vertek Csongvaiék. Éppen úgy, mint a mostani meccs előtt a Kisvárdát. Több párhuzam remélhetőleg nem akad már ebben az összevetésben…
0 hozzászólás