Kézilabda: fellebbezett az AFKC, licenc lesz, új igazolás kevésbé

Szerző: Mátay Balázs

2023-06-24

Mint ismeretes, első fokon három élvonalbeli kézilabda csapat (Alba FKC, Fejér-B.Á.L. Veszprém, Siófok) nem kapta meg a licencengedélyt a következő NB I-es idényre. A hírek szerint mind a három egylet fellebbezett a döntés ellen és mindannyian teljesítették az induláshoz szükséges feltételeket, így várhatóan azok startolhatnak el az őszi szezonban, akik arra a pályán jogot szereztek.

Az Alba Fehérvár KC női csapatánál egy adminisztrációs hiba csúszott be, ennek okán nem kapott zöld lámpát elsőre, ám ezt a bakit korrigálták, így nem lehet akadálya az indulásnak. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a köztudottan komoly gondokkal küzdő Siófok helyett az Európa-ligában is elindulhat, amennyiben mégsem kapna licencet a Balaton-parti egylet. A Magyar Kézilabda Szövetség várhatóan június 30-án hirdeti ki a jogerős döntését.

Hír még az AFKC tekintetében, hogy az új tréner, Horváth Roland vezetésével július 10-én kezdi meg a felkészülést a 2023-2024-es bajnoki szezonra. Lévén komolyabb távozója alig volt, így az érkezők tekintetében is csak minimális frissítés várható.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-06-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This