A kedden bejelentett kishíján fél tucatnyi magyar távozó után szerdán két hazai érkezőről szóló hírt közölt honlapján az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabda csapata: az egyes, kettes és hármas poszton egyaránt otthonosan mozgó Németh Ákos Zalaegerszegről, a négyes-ötös posztokon bevethető Krivacevic Markó a bajnok Falcótól érkezik. Mindketten már rutinos, bizonyított játékosok és a legjobb sportolói korban vannak, 26, illetve 27 évesek.
Krivacevic Markó igazi kosaras famíliában látta meg a napvilágot, édesapja, Krivacevic Dragoljub is nagyszerű kosárlabdázó volt, nővére, Tijana pedig sokszoros magyar bajnok és válogatott. A 27 éves, 208 centiméter magas Márkó a Vasasnál nevelkedett, majd az egyetemi évei alatt az Egyesült Államokban pallérozódott. Hazatérte után a Falco, a PVSK, majd a Körmend következett pályafutásában, az előző két évadot a szombathelyieknél töltötte, ahol két bajnoki címet nyert és szerepelt a Bajnokok Ligájában. A négyes és ötös poszton egyaránt bevethető kosárlabdázó az elmúlt évadban meccsenként 11 percet töltött a pályán, ezalatt átlagban 4.5 pont és 3 lepattanó fűződött a nevéhez.
Egyes, kettes és hármas poszton érzi magát a legotthonosabban a 26 éves Németh Ákos, aki Körmenden nevelkedett, és már 17 esztendősen bemutatkozhatott az NB I-ben. 2021-ben váltott és hagyta el nevelőegyesületét, az elmúlt három évadban a ZTE-nek volt hasznos tagja. A 196 centiméter magas játékos a 2023–2024-es idényben meccsenként 16 percet töltött a parketten, és átlagban 4.4 pontot, 3 lepattanót és 1.2 gólpasszt tett a közösbe.
(Fotó: Alba Fehérvár)
0 hozzászólás