Jól pörgött a „Turós Team” augusztusban

Szerző: Mátay Balázs

2021-08-24

Az elmúlt időszakban több fronton is kiválóan helytálltak a Fehérvár Küzdősport SE versenyzői és a klub vezetőedzője, Turós Arnold is, aki a serdülő válogatott edzőjeként Európa-bajnokságra készítette fel a korosztály hazai legjobbjait. A kiváló szakember fél szemmel junior versenyzőjét, Tóth Adriánt figyelte, aki kétszer is győzött egy rangos oroszországi viadalon.

– Augusztus elején a serdülő korosztály legügyesebb ökölvívópalántáit készítettem fel az Olimpiai edzőtáborban, majd a válogatott edzőjeként utazhattam a srácokkal a boszniai Európa bajnokságra. A táborban részt vett az FKSE tehetsége, Frank Dominik is, de az indulási jogot sajnos nem tudta kivívni magának. Augusztus 21.-én Tóth Adrián a junior válogatottal utazott Moszkvába egy orosz-magyar csapat találkozóra. Az Eb-n elszenvedett veresége annyira feltüzelte tanítványomat, hogy itt mindkét orosz ellenfelét simán megverte. Olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy a hazai pálya sem segített az oroszokon. Egyébként a Magyar csapat nyert 22-20-ra. Augusztus végére Nagy Evelin kapott kikérőt a válogatott részéről mert egy nagyon erős Szerbiai versenyen képviseli hazánkat, városunkat, s természetesen egyesületünket is. – foglalta össze az elmúlt hetek legfontosabb „ütős” történéseit és az aktualitásokat Turós Arnold.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2021-08-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This