Tovább alakul a Hydro-Fehérvár AV19 jégkorong csapatának kerete a szeptemberben startoló új idényre. A klub néhány távozó mellett újabb légiós csatár igazolását jelentette be: a Volánban folytatja pályafutását a kanadai center, Tim McGauley.
A kanadai, 27 éves játékos profi karrierjét az ECHL-ben kezdte, szerepelt az az AHL-ben, majd három éve Európába igazolt, a norvég Stjernen csapatába (a szintén új fiú, Daniel Leavens csapattársaként). Ezt követően a ligarivális Innsbruckhoz ment – az ICEHL-ben a liga ötödik legtöbb pontját termelte (47 mérkőzésen 50 pont) -, a 2021/2022-es szezont pedig végül a DEL-ben, Németországban az Ingolstadt csapatában fejezte be. Az előző évadot a német másodosztályban, az EC Kassel együttesénél töltötte.
Azt is közölte a Volán menedzsmentje, hogy a csapat keretében jelenleg 19 játékos rendelkezik élő szerződéssel. Eldőlt, hogy nem kék-fehérben folytatja pályafutását Cody Donaghey, Brett Findlay is, Kóger Balázs és Szabó Dániel.
0 hozzászólás