Nem lassít az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong ligában, az ICEHL-ben a Hydro Fehérvár AV19. Kiss Dávid alakulata a Pioneer Vorarlberg vendégeként aratott 6-3-as sikert és csak rosszabb gólarányával szorul a 3. helyre a második Villach mögött. A Volán találatain Bartalis (2), McGauley, Mihály, Stipsicz és Fournier osztozott. A legtöbb kanadai pontot 3 gólpasszának köszönhetően Leclerc jegyezte.
A találkozón először a hazaiak voltak eredményesek, a 9. percben megszerezték a vezetést, ám ezt követően Bartalis duplájával másodpercre pontosan 6 perc alatt fordított a fehérvári egylet. Ezt követően csak a hátát nézték Háriéknak az „úttörők”, akik 3-3-nál még egalizálni tudtak, de aztán egy 3-0-ás rohammal 10 perc alatt lezárta a meccset a Volán.
Ezzel a 3 ponttal összességében már 24 egységet gyűjtött 12 mérkőzésen Kiss „Dudu” gárdája, amely a tabella 3. helyéről, a listavezető Salzburgtól 3 ponttal lemaradva folytathatja menetelését, holnap, szombaton (október 21.) 17.30-kor Innsbruckban. A BL-résztvevő tiroliak otthonában rendkívül nehéz dolguk lesz a fehérvári „ördögöknek”, s nem csak azért, mert a feldkirchi meccs vége és az innsbrucki kezdete között még 20 óra sem telik el, hanem azért is, mert a tiroliak ma is otthon játszottak, nem kell utazniuk, a tetejében pedig egy kiváló erőkből álló csapat. A Volán újabb győzelme bravúr volna.
A „kisvolánnak”, a FEHA19-nek nem volt sikerélménye az Erste Ligában, miután 7-3-ra kikapott a sokkal esélyesebb Ferencvárostól. Mindazonáltal a fehérvári fiatalok eddigi szereplésére nem lehet panasz, ráadásul vasárnap javíthatnak is, mert azt a DEAC-ot fogadják, amelye ellen pozitív élményeik vannak és most is csak egyetlen ponttal áll Anatolij Bogdanov együttese előtt a tabellán. Igaz, az elmúlt két meccsén háromszor annyi pontot szerzett (6), mint amennyit az első ötön (2), így nem lehet azt állítani, hogy a FEHA19 volna az esélyesebb…
(Fotó: Rothmund/Pioneers.hockey)
0 hozzászólás