A spanyolok 7-3-as legyőzése után Litvánia sem jelentett gondot a magyar jégkorong-válogatott számára a budapesti olimpiai selejtező tornán, sőt: egészen simán 7-1-re „lefocizták” a jégről a mieink a baltiakat, így szombat este ki-ki meccset játsszanak Japán ellen a továbbjutásért. A találkozón ismét főszerepet játszottak a Hydro Fehérvár AV19 válogatottjai, akik mind a hét hazai gólban benne voltak!
Hári két találata mellett egy gólpasszt is jegyzett, Mihály Ákos és Kiss Roland 1-1 gólt hozott össze, Terbócs két asszisztot, Stipsicz és Németh Kristóf pedig egyet-egyet.
Az első gól a litvánoké volt, könnyedén értékesítették emberelőnyüket. Ezzel a találattal alaposan megcibálták az oroszlán bajuszát, mert a mieink összekapták magukat és négy szebbnél szebb góllal válaszoltak a bekapottra. Simán fordítottak az első játékrész végéig 4-1-re, majd továbbra is remekül hokiztak, de a 2. harmadban nem jött újabb magyar gól.
A harmadikban viszont igen, sorra érkeztek a szépségdíjas találatok, s olyan megoldások, amelyek szinte folyamatosan tapsra ragadtatták a Tüskecsarnok közönségét. Felszabadultan, néha már túl lazán hokiztak Háriék, akik kiválóan felkészültek a Japánok elleni csatára.
Nem lesz könnyű, s nem csak azért, mert gyors, kellemetlen stílusú csapat a távol-keleti, hanem azért is, mert már két hete itt vannak és itt készültek nálunk erre a tornára, tehát szinte hazai jégen játszanak majd ők is.
0 hozzászólás