ICEHL: újra a végét rontotta el a Volán, 2 pontja bánta

Szerző: Mátay Balázs

2024-01-03

Hiába kezdett jól, hiába kontrollálta a játékot a mérkőzés jelentős részében a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata a Vienna Capitals otthonában, a rendes játékidő utolsó 5 és fél percében kétgólos előnyét elherdálta, majd a ráadásban sem talált be még emberelőnyben sem, így – ahogy ilyenkor már lenni szokott – szétlövésben a bécsiek szerezték meg a 2 pontot, a Volánnak meg kellett elégednie eggyel.

Kiss Dávid alakulata többet lőtt kapura, többet birtokolta a korongot és jóval több minőségi helyzete is volt, mint a házigazdáknak, mégis elmaradt a siker. Elsősorban azért, mert a hat emberelőnyéből – közte egy 4 percig tartó fór – mindössze egyet tudott gólra váltani, miközben a vendéglátók kevesebb lehetőségükkel jobban gazdálkodtak.

A kék-fehér alakulat – melynek góljait Phillips, Campbell és Laberge szerezte – még mindig vezeti az ICEHL tabelláját és legközelebb január 9-én, kedden, hazai jégen a HC Bozent fogadja 19.15-kor. Meg kell azonban jegyezni, hogy 6-án, szombaton is jégen lesz a mezőny a Volán kivételével, így ha akkor a Salzburg legalább 1, a Klagenfurt pedig minimum 2 pontot szerez, lecsúszik az élről.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-01-03

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This