Rendkívül fontos 3 ponttal gazdagodott az ICEHL-ben a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata. Az egyetlen osztrák ligás magyar alakulat a tabellán éppen őt üldöző Villach ellen nyert 1-2-ről fordítva 3-2-re, ezzel pedig leszakította a tabellán, immár úgy áll a 3. pozícióban, hogy a VSV már 6 ponttal áll mögötte, ráadásul a 2. helyezett Linz egy meccsel többet játszott, így az 1 pontnyi hátrány akár már szombaton ledolgozható lesz, amikor majd az Innsbruck látogat a Raktár utcai csarnokba.
A Villach ellen nehezen indult a csata, a vendégek alaposan felkészültek a Volánból és meg is szerezték a vezetést Katic révén a 13. percben, amire a rengeteg sérült miatt a FEHA19-től felhozott Falus Ádám válaszolt, már a második játékrészben. A lehető legrosszabbkor, a harmad utolsó percében vette vissza a vezetést a karintiai egylet Luciani találatával.
Nem omlott ettől sem össze Kiss Dávid csapata, keményen küzdött, ment előre, és előbb a 43. minutumban Falus átadása után Kuralt egyenlített, majd 10 perccel a végső dudaszó előtt Hári asszisztálása mellett Mihály Ákos megszerezte a győztes gólt is!
Szombaton este 17.30-kor az elmúlt időszakban a BL-ben is vitézkedő Innsbruck ellen lehet menni tovább, az újabb 3 pont reményében.
A „kisvolán”, a FEHA19 hihetetlenül nagyot küzdött Debrecenben, ahol a DEAC-ot verte hosszabbításban 3-2-re.
Az egyébként is rengeted fiatalból álló Erste Ligás gárda a „nagyoktól” kiesett fél tucatnyi játékos miatt igencsak foghíjas volt, mivel legjobbjai közül néhány hokist felrendeltek az ICEHL-es gárdához.
Ennek ellenére a sokkal jobb játékoskerettel rendelkező házigazdákat – nem először mostanában – sikerült megtréfálnia, Salamon, Koszinszkij és Seregély góljaival térdre kényszerítenie.
Ezzel a hosszabbításos 2 ponttal már 7 egységnyivel ellépett a tabella utolsó helyén álló Dunaújvárostól és 1 ponttal a legyőzött DEAC-ot is megelőzte a FEHA19, amely legközelebb december 3-án, vasárnap 17.30-kor a DVTK Jegesmedvéket fogadja az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.
0 hozzászólás