Az, hogy nem kezdte jól az őszi vb-selejtezőket a magyar labdarúgó-válogatott, az enyhe kifejezés. Sőt, mondjuk ki: nagyon harmatosan kezdte az ide év második felét. Idehaza 0-4-es pofon Angliától, majd 0-1 Albániában, most pedig újabb szürke produkció, 2-1-es győzelem a kontinens leggyengébbjei között számon tartott Andorra ellen, Budapesten.

Szalai Ádám 11-esből, majd Botka fejjel már 20 perc elteltével stabil előnyhöz juttatta nemzeti egyletünket, ám ezt követően már nem jött az újabb hazai találat, a végén pedig szépítettek a derék, félamatőr andorraiak, s izgulnunk kellett az utolsó percekben, hogy legalább a szégyent, a pontvesztést elkerüljék labdarúgóink. Ez sikerült, de a kérdőjel a Rossi-gárda neve mellett egyre kövérebbre hízik. Mi történt az NL-ben a legfelsőbb osztályba jutó, az Eb-n (a portugálok elleni utolsó 7 percet leszámítva) parádésan küzdő, a franciákat és a németeket kis híján legyőző magyar csapattal??

Másfél évig volt egy jó tartású, sikeréhes, odaadóan focizó és körömszakadtáig küzdő válogatottunk, amely mára visszazuhant a 3-4 évvel korábbi magyar válogatott szintjére, amelyet szinte sorozatban kifütyült a közönség. Elillant Rossi varázsa? Vagy inkább a szerencsénk? Netán „csak” arról van szó, hogy a játékosok az Eb-re, a csoportmeccsek másfél hete alatt mindent feltettek arra, hogy kihozzák magukból a maximumot és egy eladják ezzel magukat a jelenlegieknél jobb csapatokba, bajnokságokba? Mindegyik verzióra sokan tippelnek, ugyanakkor alighanem több összetevős a történet.

Részint a magyar csapatot már senki sem veszi félvállról, s mindent belead ellenünk, nehogy úgy járjon, mint a francia vagy a német válogatott a kontinenstornán, részint Rossi szinte minden húzása, cseréje bejött az NL-sorozatban és az Eb-n, míg az utóbbi három mérkőzésen semmi sem jött össze neki, rosszul keverte az összeállítást, rosszul cserélt, ráadásul kifogott egy formán kívüli Szoboszlait, Sallait, s egy, a top-teljesítményétől jelentősen elmaradó Gulácsit, Orbant, Kleinheislert, Szalai Ádámot, s tulajdonképpen mindenkit… Mindezek mellett fejben fáradt el ez a csapat, ami teljesen egyértelmű, mert messze sem küzdött, hajtott, koncentrált most ezeken a mérkőzéseken úgy, mint az említett NL- és Eb-sorozatokban.

Mindezekért azért is kár, mert Lengyelország bezzeg 1-1-re végzett ma este az angolokkal, tehát nem csodacsapat a brit sem, s ami még rosszabb, hogy Albánia elverte San Marinót, mint jég a határt (5-0), ezzel pedig a mieink minden tekintetben e két csapat – na meg a fél lábbal már világbajnoki résztvevő angolok – mögé szorultak, 6 mérkőzés után 10 ponttal mindössze a 4. helyen állnak az I-csoportban.

4 találkozó van még hátra, de a mieinken már a csoda is csak annyiban segíthet, hogy talán visszaelőzzük Albániát, de reálisan többen nem bízhatunk. Angliába és Lengyelországba még utazunk, s a mindenki számára pofozógép San Marino és Albánia jön vendégségbe hozzánk. San Marino 3 pont, ez oké, nehéz lenne kikapni tőlük, de ezen kívül semmire sincs garancia.

A remény hal meg azonban utoljára, csodavárásban pedig már egészen profik vagyunk, s ezt a „rutinunkat” most is segítségül hívhatjuk, jobb híján.