Hihetetlen thriller, gól az utolsó másodpercben – irány az Eb!

Szerző: Mátay Balázs

2023-11-16

Szinte hihetetlen, de a győzelem nélkül álló, összesen 2 pontot összekaparó Bulgária otthonában úgy szerezte meg az Eb-re jutáshoz szükséges egyetlen pontot a magyar labdarúgó-válogatott, hogy gyorsan vezetést szerzett, majd egálnál emberelőnybe került, 20-3-as kapuralövési mutatót produkált, mégis csak egy 97. percben esett öngóllal tudta 2-2-re menteni az összecsapást! A sors igazságot szolgáltatott, de előtte sokakat döntött infarktusközeli állapotba. A vasárnapi, Montenegro elleni hazai mérkőzésnek már csak a csoportelsőség lesz a tétje, más nem. A lényeg: zsinórban harmadszor leszünk ott az Európa-bajnokságon!

A találkozó hajrájában már a pályán volt és több jó megoldással segítette nemzeti együttesünket a Vidi középpályása, Kalmár Zsolt, akinek a legutóbbi Eb-t sérülés miatt ki kellett hagynia, éppen úgy, mint a fehérvári illetőségű, liverpooli klasszisunknak, Szoboszlai Dominiknek, aki ugyancsak sérült volt a 2020-as (gyakorlatban 21-es) kontinenstornán, így nekik ezzel újra lehetőségük nyílik a részvételre. Meg is érdemlik!

A mieink remekül kezdtek, 10 perc után már vezettek is: Szoboszlai jobbról belőtt szabadrúgására Ádám Martin  robbant be és fejelt a kapuba. Ezt követően fejben talán túlságosan is leeresztettek a mieink, mert a semmiből egy megpattanó lövéssel egyenlítettek a bolgárok, majd akkor sem tudtak rendesen „visszapörögni”, amikor a félidő hajrájában emberelőnybe kerültek.

Kerültek volna kettős előnybe is, ám a második piros lapot hosszas VAR-ozgatást követően a játékvezető visszavont, sőt még Botkának adott sárgát, akit buktattak a 16-os vonala előtt, amúgy gólhelyzetben, mert az nem lehetett kétséges, hogy volt kontakt a két játékos között, tehet az még úgy ahogy oké, hogy visszavonta a pirosat a spori, de egy ajtó-ablak helyzet hiúsult itt meg, ami ellenben nagyon nem oké! Hogy lett aztán még ebből Borkának sárga, főleg nem oké…

Ez az incidens méginkább megzavarta a magyar srácokat, s bár ment előre derekasan, hatalmas labdabirtoklási és kapuralövési fölényben volt, miközben Kerkezt második sárgával túl szigorúan kiállította a bíró spori, aztán Bulgária újra a semmiből szerzett gólt! Ők bezzeg kaptak egy ajándék 11-est, amit mégcsak vissza sem néztek, holott Szalai Attila nem szabálytalankodott a hazai játékossal, nem tudott úgy ellépni előle, hogy ne érintkezzenek egy picit, de semmiféle szabálytalanság ebben nem volt!

Úgy vezetett tehát Bulgária 12 perccel a vége előtt, hogy az egész meccsen alig nézett a portánk felé, mindössze háromszor lőtt kapura, ebből két gólt szerzett! És aztán jött a fetrengés, időölés, Szoboszlai pedig az időközben beálló Kalmár remek átadása után tisztára játszotta magát, majd 10 méterről, középen telibe lőtte a kivetődő hazai kapust. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy ma itt nem lesz Eb-re jutás, a 96. perc végén kaptunk egy szabadrúgást, a bal oldalon majdnem a hazai térfél közepén, amiből Szoboszlai remekül ívelte be a labdát a bolgár ötösön tömörülő boly felé, hogy aztán az annak közepén felugró hazai védő, Petkov fejéről a kapuba csússzon-hulljon a játékszer!

Hatalmas dráma ezzel a vége, de a sors igazságot szolgáltatott, mert a bolgárok semmiképpen sem érdemeltek volna győzelmet, még akkor sem, ha a magyar válogatott sem játszott jól. De nem adta fel, megint vesztett helyzetből állt fel, azaz kijelenthető, hogy ez a gárda megtanult nyerni és hátrányból felállni.

Nem véletlenül érzékenyült el a meccs utáni interjúnál a Vidi kiválósága, Kalmár Zsolt, aki 3 éve éppen sérülése okán nem lehetett ott az Európa-bajnokságon. Most ezt pótolhatja, lehetősége lesz rá, teljesen megérdemelten, mint ahogy Szoboszlainak is, mint azt fentebb már jeleztük.

Vasárnap, Montenegró ellen a Puskás Arénában már csak a csoportelsőségért hajtanak Szoboszlaiék, a továbbjutás, az Eb-re jutás már a zsákban! Bravo!

Itt érdemes megemlíteni, hogy a magyar válogatott – ha nem kap ki vasárnap – akkor több, mint 4 évtized után marad veretlen egy naptári évben, s érdekes az is, hogy jelenleg csak Algéria és a vb-győztes Argentína sorozata hosszabb, mint a mieinké!

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-11-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This