Grzelak: a Vidinél is az egyik legfontosabb a mentális felkészülés

Szerző: Mátay Balázs

2023-03-19

A Honvéd elleni 2-0-ás győzelemmel mutatkozott be a MOL Fehérvár FC kispadján a szerdán szerződtetett új vezetőedző, Bartosz Grzelak. A lengyel-svéd szakember a mérkőzés után találkozott először a sajtó munkatársaival, s a bemutatkozó meccsen történtek értékelése után válaszolt a feltett kérdésekre, így a mi kérdésünkre is, amely csapat mentális állapotára és ezzel összefüggésben a tréner felkészültségére vonatkozott.

– Az elmúlt időszakban látottak alapján számomra teljesen egyértelmű, hogy a csapatnál elsősorban mentális, morális problémák vannak, nem tudásbéli hiányosságok vezettek a mostani állapothoz, ahhoz, hogy a Fradi után legerősebb játékosállománnyal és anyagi kondíciókkal rendelkező Vidi kieső helyre csúszott. Másfél csapatra való felnőtt válogatott található a keretben, mégsem jönnek az eredmények, a fejekben nincs rend, ez ennek az ékes bizonyítéka, így igazából nem elsősorban egy taktikailag jól felkészült, hanem egy jó pszichológiai képességekkel megáldott vezetőedző kell most a csapat mellé. Az, hogy oldott már meg hasonló feladatot a svéd AIK-val, arra utal, hogy nem idegen az Ön számára a feladat. Mennyire érzi magát ebben a tekintetben felkészültnek? – szegeztem a kérdést Bartosz Grzelaknak.

– Nagyon jó a meglátás! Egyetértek! Minden eddigi tapasztalatomat igyekszem latba vetni, hogy a játékosok a legjobbat hozzák mi magukból, maximális koncentrációval, jó mentális állapotban menjenek ki a pályára. Amikor egy ilyen nehéz periódusban van egy alapvetően pozitív élményekhez, győzelmekhez szokott csapat, amikor nem jönnek az eredmények, akkor a játékosok hajlamosak magukba fordulni, a saját mentális problémáik kiemeltebbé válnak, nem tudnak maximálisan a csapatra koncentrálni.

Ebben a szituációban nekem az az elsődleges feladatom, hogy beszélgessek velük, illetve elérjem, hogy egymás között is megfelelően kommunikáljanak csapatom tagjai, jobb legyen az összhang közöttük az öltözőben és a pályán is, mert ez javít az teljesítményükön is. Amióta itt vagyok, folyamatosan beszélgetek a srácokkal, mindenkivel külön-külön is. Ezeken a beszélgetéseken megpróbálom visszaadni nekik azt az önbizalmat, amellyel korábban már rendelkeztek és sikerekhez vezetett, ami ki tudja hozni belőlük a legjobbat. Ennek folyamatosnak kell lennie, hogy a csapategység mindvégig rendben legyen és egyénileg is görcs nélkül, úgy produkáljanak a srácok, hogy az őket is elégedetté tegye.

Számomra egyértelmű: a mai futballmenedzser világban elengedhetetlen, hogy ne elsősorban a taktikai, technikai vagy fizikai dolgokra összpontosítsanak a szakemberek, hanem a csapat játékosainak lehető legerősebb mentális felkészülését helyezzék előtérbe, ezzel elősegítve, hogy egy nagyon stabil mentális háttérrel tudjanak a mérkőzéseken pályára lépni. – fejtette ki válaszában a témával kapcsolatos hitvallását Bartosz Grzelak.

Számomra feltétlenül szimpatikus a válasz, amint ahogy a belépőként „hozott” 3 pont is a Vidi új trénere részéről. Itt ki kell emelni, hogy Grzelakot megelőzően utoljára még Joan Carrillo kezdett bajnoki győzelemmel a fehérvári kispadon 2019 őszén! Azóta Márton Gábor, Szalai Tamás (csak beugró volt öt bajnokin és két MK-meccsen), Szabics Imre, Michael Boris és Huszti Szabolcs sem tudott 3 ponttal startolni a piros-kékeknél. Remélhetőleg a jó kezdés után a jó folytatás a Honvéd legyőzését követően újabb győzelmekben mutatkozik majd meg a MOL Fehérvár számára. Ha valamikor, most nagyon jól jön a válogatott két mérkőzése miatti szünet, mert bár a keret egy része, hat focista érdekelt lesz összesen négy ország (magyar, hondurasi, bosnyák, zöldfoki-szigeteki) felnőtt, valamint még ketten további két ország (Szlovákia, Norvégia) U21-es nemzeti csapatában, azaz kapásból nyolcan esnek ki ebben az időszakban, Grzelak meccsterhelés és eredménykényszer, azaz nyomás nélkül kap két hetet a csapattal és a körülményekkel való további ismerkedésre.

Kell is a mielőbbi összecsiszolódás a felek között, lévén áprilisban döntő fontosságú meccsek sora vár a Vidire: 2-án, vasárnap 16.30-kor a címvédő és listavezető Ferencváros vendégeként bizonyíthatják Negóék, hogy van még bennük tűz és elég elszántság, hogy – miként ősszel a Sóstón – pontot tudjanak szerezni. Ezt követően április 8-án, szombaton 17.00 órakor az Újpest elleni újabb „hatpontos” derbin már kötelező lesz a három pont begyűjtése, majd egy héttel később Kisvárdán, azt követően pedig a meglepetéscsapat Kecskemét ellen hazai pályán is szükséges a siker, bár egyik sem lesz éppen könnyű feladat. Az áprilist aztán 29-én egy nem kevésbé rázós debreceni kirándulással zárják a piros-kékek.

A véghajrában aztán – már májusban – jöhet a Mezőkövesd és a Zalaegerszeg elleni két hazai és a Puskás valamint a Vasas elleni két idegenbeli összecsapás. A Vidi jelen helyzetében már nem fér bele sok pontvesztés, legalábbis, ha nem akar az utolsó pillanatig izgulni és nem előre, hanem hátrafelé tekintgetni…

(Fotó: MOL Fehérvár FC / Media24)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2023-03-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami