Fontos pontot szerzett Felcsúton a Vidi

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-29

Gól nélküli döntetlent hozott a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 26. fordulójának nagypénteki, Fejér vármegyei rangadója, a Puskás Akadémia FC – Fehérvár FC összecsapás. A Vidi sokat hibázott, de a PAFC sem játszott parádésan, így bár a hazaiak közelebb álltak a gólhoz, igazán nagy ziccerig nem jutottak, egyébként pedig Tóth Balázs mindent védett, amit lehetett. Ezzel az 1 ponttal a piros-kékek stabilizálták 3. helyüket, hét fordulóval a szezonzárás előtt egyre beláthatóbb közelségbe került számukra a végső dobogós pozíció.

A találkozó kezdetétől komoly taktikai csata folyt a pályán. Eleinte a vendégek birtokolták többet a labdát és inkább a hazai térfélen pattogott a labda, ám elég volt néhány védelmi bizonytalankodás, technikai és helyezkedési hiba, ezzel pedig fel is hozta a vendéglátókat Bartosz Grzelak alakulata. Egy Colley-fejesnél Tóth Balázs bravúrjára és a bal kapufára is szükség volt, hogy ne szülessen gól. Később egy nem túl helyezett átlövést és egy gyenge Stronati fejest kellett még védenie a válogatott kerettag Tóthnak, ezeken felül még egy jócskán fölé szálló Nagy Zsolt lövés jelentett veszélyt kapura a Puskás részéről.

A másik oldalon egy bal oldali Schön beadás után elsuhant a játékszer a kapu torkában a berobbanó Stefanelli lába előtt, majd egy kacskára sikerült, fölé-mellé szálló 14 méteres – ugyancsak Stefanelli – löket, valamint Gradisar két megindulása volt kecsegtető, de igazán komoly lehetőségig nem Stefanelli elsőként említett ziccerén felül nem akadt a Vidi előtt.

A második félidőt is a fehérvári egylet indított jobban, de Christensen egy gyors ellentámadás végén visszafordult a saját térfele és kapuja felé, majd hátra is passzolt, kissé érthetetlen módon. Aztán egy újabb technikai hiba után megint a PAFC került kecsegtető szituációba, mivel Stefanelli feldöntötte 20 méterre a kaputól az egyik felcsútit, hogy aztán Levi szabadrúgását követően ismét Tóth Balázs mutasson be egy remek védést. Nem sokkal később, az 58. percben egy jobb oldali Gergényi bedobás után a kifejelt labdát Sigér tűzte rá 20-ról, de szögletre blokkoltak a hazaiak, majd alig 2 minutummal később Stefanelli vezethette rá a védőkre a játékszert egy bal oldali kontránál, de a 16-os vonalán belerúgta az első keresztező védőbe.

Továbbra is sok hiba, rossz labdalevételek, pontatlan passzok jellemezték a piros-kékek fociját, hátul pedig nagyon bizonytalan volt a védekezés. A középpályán sem tudott megtartani sok labdát a Vidi, de szerezni, szűrni sem, ami ugyancsak nem mutatott jól. Miután azonban a Puskás sem játszott nagyon jól, a gól nélküli állás nem változott. A 69. percben sem, amikor Gradisar próbálkozott egy távoli lövéssel, ami jó 25-ről fölé szállt, mint ahogy 4 perccel később a másik oldalon Levi is, aki kishíján a parkolóig rúgta ki a játékszert.

A 76. minutumig várt Grzelak edző az első fehérvári cserével, ekkor az ifjonc Tóth Tamás Vid állt be Gradisar helyett. Teljesen egyértelmű volt, hogy a vendégek nem törték össze magukat a győzelemért, nem erőltették nagyon a támadásokat és a befejezéseket, a vendéglátó egylet pedig nem tudott felülkerekedni, továbbra is elsősorban az ellenfél hibáiból élt.

A 85. percben látta elérkezettnek az időt az újabb váltásra Bartosz Grzelak, Stefanelli helyére Katona érkezett, míg a másik oldalon Puljic és Nissile beállítása is a támadások elősegítését támogatta. A hosszabbításban még Christensen lövését védte Pécsi, a másik kapunál a finn cserejátékos, Nissile két fejese és Komáromi gyenge lövése jelentett izgalmat, de az eredmény nem változott. A 0-0- a Vidinek jobb, maradt a két csapat közötti 6 pontos különbség, ahogy a dobogón is biztosan marad – még a következő meccs után is – a fehérvári gárda, akkor is, ha a Debrecen szombaton nyer Kisvárdán.

A 27. körben a Fehérvár FC a Mezőkövesdet fogadja április 6-án, szombaton 14.15 órakor.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2024-03-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This