Férfi röplabda: MÁV Előre siker a fővárosban

Szerző: Mátay Balázs

2024-02-04

A keddi, fehérvári összecsapáshoz képest szorosabb csatában, de összességében simán, 3-0-ra legyőzte a TFSE alakulatát a férfi röplabda Extraliga vasárnap esti mérkőzését a MÁV Előre Foxconn, amely így veretlenül, mind a 14 találkozóját sikeresen abszolválva tapad az éllovás, ám két mérkőzéssel többnél tartó, címvédő Kaposvárra a tabellán. A Lokinál – mint majdnem mindig – Koci volt a legeredményesebb a maga 11 pontjával, Ambrus és Pesti 9-9 egységet termelt.

Az első szett elején rögtön elléptek a hazaiak 5-1-re, utána kapcsolt a legutóbbi ezüstérmes, ám hiába egyenlített már 7-7-nél, nem tudta átvenni a vezetést, mert nagyon belelkesültek és pontosan is támadtak az egyetemisták, egyébként pedig rengeteget hibáztak a kissé dekoncentráltan játszó MÁV-os röpisek. 22-22-ig fej-fej mellett haladtak a felek, amikor megremegtek a hazai kezek, kétszer egymás után rontottak támadásban, végül pedig egy rontott nyitás pecsételte meg a sorsukat.

A második játszmában már az elején jobban figyeltek a kék-fehérek, de 2-3 pontnál jobban nem tudtak ellépni riválisuktól. 8-12-nél kezdett aztán jobban nyílni az olló, 15-24-nél pedig már az is belefért, hogy hármat rontsanak Pestiék, mert megtették ugyanazt aztán a TF-esek is. Ez már egy sima fehérvári részsiker volt.

Annak tűnt a hajráig a harmadik szett is, 20-12-nél azonban talán kicsit korán gondolta befejezettnek a meccset Dávid Zoltán gárdája, mert egymás után jöttek a rontások és a hazai pontok, hogy aztán 23-20-ig viszonylag szépen felzárkózzon a vendéglátó alakulat. Végül Koci két eredményes támadással pontot tett a késő esti (kishíján 22.00 óráig tartott a mérkőzés) randevú végére.

A következő körben, szerdán (február 7., 20.00) a DEAC vendégeként Debrecenben egy nagyon kemény csata vár Peetiékre, nem beszélve vasárnap, február 11-én, amikor majd este 18.00 órakor jön a nagy rangadó a címvédő, listavezető Kaposvár ellen. Éppen az  lesz az az összecsapás, amely után átveheti a vezetést a táblázaton a MÁV Előre Foxconn, ha nyer előtte Debrecenben is, sőt, ha mindkét találkozón 3-1-re vagy 3-0-ra győzne a Loki, majd a MEAFC-ot is megveri – ez papírforma -, akkor már egyenlő meccsszám mellett lehetne akár 5 pontos előnye is, ami után karnyújtásnyira volna az alapszakasz győzelem és a pályaelőny, végig a rájátszásra.

Persze, ezt levezetni írásban sokkal könnyebb feladat – főképp, hogy a vasárnapi, Kaposvár elleni hazai derbi után két kulcsfontosságú MEVZA-liga mérkőzést is le kell játszania Horvátországban a fehérvári srácoknak – mint a pályán megvalósítani, mindenesetre akárhonnan nézzük, megkezdődött a szezon eddigi legfontosabb és legsűrűbb két hete a MÁV Előre számára, további öt olyan meccsel, amelyeken eldől, hogy a MEVZA-ligában bejut-e a négyes döntőbe, és a bajnokságban lehet-e alapszakasz-győztes.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-02-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This