Nincs jó passzban a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata. A szezont parádésan kezdő székesfehérvári alakulat elfáradni látszik az idény fontos szakaszában, miután az Extraliga csúcsrangadóján hazai pályán vasárnap nagy küzdelemben kikapott a Kaposvártól, kedden este pedig Zágrábban a MEVZA-ligában az alsóházhoz tartozó házigazda HAOK Mladost Zagrebtől, 3-1-re. Mindez azt jelenti, hogy mivel a riválisok jelentős része nyert, az utolsó körben, szerdán délután a listavezető szlovén Kamnik ellen kellene hoznia a 3 pontot a négyes döntőhöz. Ebben az állapotban több, mint nehéz feladatnak tűnik.
A Zagreb ellen az első szett már Dávid Zoltán csapatának a kezében volt, de 4 pontos előnyről elbukta a véghajrát, így aztán hiába kapta össze magát és húzta be a második játszmát, a harmadikban és a negyedikben újra jöttek a hibák, a gyenge blokkok és elrontott támadások, így a papírforma borult. Most már az osztrák Aich/Dob kezében van a Loki sorsa, mert, ha le is győzné a listavezetőt, a lendületben lévő osztrák egyletnek a két hátralévő találkozójából egyet minimum el kellene buknia, ami legalább annyira volna meglepő, mint a MÁV Előre sikere a Kalcit Kamnik ellen.
A kulcsjátékosok közül Pesti Marcell már mérkőzések óta gyengélkedik, ami ezen a szinten nem fér bele, az ő topformája nélkül jelentősen gyengébb a Loki, ugyanakkor minden játékos esetében a megszokottnál több a hiba, fáradtnak, fásultnak tűnik a kék-fehér egylet, amit nehéz lesz kipihenni, mert sorra jönnek a mérkőzések az Extraligában is, sőt, igazából most jön majd a neheze, az alapszakasz hajrája, majd a rájátszás, amire valamit ki kell találniuk a fehérváriaknak, különben idén is maximum a 2.-3. helyre pályázhatnak, a Kaposvár legyőzésére aligha.
0 hozzászólás