Teljesen tét nélküli találkozón, ifjoncaival és tartaléksorával felállva 3-1-re kikapott a 3. helyezett Kazincbarcika vendégeként a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában a MÁV Előre Foxconn.
Adrian Pricop megbízott vezetőedző pályára küldte a 15 éves Péter Arnoldot, de a komplett csapat átlagéletkora is csak azért haladta meg a 20 évet, mert az egyaránt 28-28 esztendős Fazekas és Dileo „felhúzta” kissé.
Minden kulcsjátékos, Koci, Pesti, Janke, Ambrus, valamint a stabil tagok, Szabó Vilmos, Eke Péter, Takács Milán és Boa Szabolcs pihenőt kapott erre a találkozóra, mindössze Tomanóczy, Dileo és Fazekas játszott azok közül, akik a Loki legerősebb összeállítása mellett máskor is több-kevesebb lehetőséget kaptak, így a tartaléksor újabb fontos meccsrutint szerzett. Sőt, ha lett volna némi szerencséje, pontokat is elkönyvelhet, miután az első szettet megnyerte, a másik hármat pedig szoros küzdelemben vesztette csak el.
A vereség ellenére feltétlenül pozitív, hogy Tomanóczy 16, Fazekas 17 ponttal bizonyította, hogy valóban rászolgál a gyakori bizalomra, de a 15 esztendős Péter 8 pontja is megsüvegelendő produkció, főképp, hogy a Kazincbarcika a legjobbjaival állt fel, köztük azzal a Bibók Balázzsal, aki nyáron éppen a MÁV Előréből igazolt a borsodi klubhoz és aki a mezőny legjobbja lett 25 pontjával.
Az alapszakaszból már csak két mérkőzésük van hátra a kék-fehéreknek. Szombaton (március 3.) 18.00 órakor Szegeden a Vidux RSE vendégei lesznek, majd szerdán (március 6.) 19.00 órakor a Dág KSE-t fogadják a VOK-ban. A Loki már biztosan a 2. helyen végez, így ezeken a találkozókon is valószínűleg a fiatalok kapnak majd több lehetőséget, hogy az ászok alaposan feltöltődhessenek a rájátszásra.
0 hozzászólás