A tavaszi bajnoki finálé óta nem találkozott, ám ezekben a napokban két fronton is megmérkőzik egymással a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár férfi röplabda csapata. Az első felvonást, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapását a fehérvári együttes nyerte meg 3-1-re új otthonában, az Olasz utcai röplabda komplexumban, egyelőre még nézők nélkül. A meccsen Pesti 15, Koci 13, Bakiri 12, Slaibe 10 pontot szerzett.
A találkozó első felvonását magabiztosan húzta be 25-19-re a kék-fehér gárda. 0-0 után egyetlen alkalommal, 4-4-nél volt döntetlen az állás, egyébként végig vezetett a hazai egylet, amely teljesen rászolgál a szettelőnyre. A második etapban már sokkal hektikusabb volt a MÁV Előre játéka, hol az egyik, hol a másik csapat tartott 3-4 ponttal előrébb, de aztán 16-13 után a somogyiak 0-6-os futására nem volt érdemi válasz hazai oldalról, így ezt játékrészt a Kaposvár vitte el 25-19-re.
A harmadik szettben végig a Loki dominált, 18-10 után simán be is húzta ezt a szakaszt Omar Pelillo alakulata 25-17-re. A negyedik szett csak az elején volt szoros, aztán – bár végig látótávon belül maradt a Kaposvár – magabiztosan célba ért, a játszmát 25-21-re, a meccset 3-1-re nyerte meg a MÁV Előre Foxconn, amely pénteken már a bajnokságban látja vendégül legnagyobb riválisát. Az Olasz utcai komplexumban a rangadó 18.00 órakor kezdődik, már nézők előtt.
A kupamérkőzés visszavágójára majd január 22-én kerül sor Kaposváron.
(Fotó: MÁV Előre SC)
0 hozzászólás