Férfi kosárlabda: az Alba megállította az Oroszlányt

Szerző: Mátay Balázs

2023-10-14

Két jó csapat ellen két magabiztos, nagyarányú győzelemmel indította az új NB I-es férfi kosárlabda szezont az OSE Lions csapata, amelyet a legutóbbi idény ezüstérmese, az Arconic-Alba Fehérvár állított meg hazai pályán aratott 90-80-as sikerével. Az Albában Vojvoda volt a vezér 29 pontjával és parádés játékával, de az egyaránt 16-16 pontot termelő Dickey és Barnett, valamint az egyformán 9-9 egységig jutó Philmore és Chambers is sokat tett a közösbe.

Három kör után az Alba – a Falco, a Körmend és a Szolnok társaságában – százszázalékos teljesítménnyel áll a tabella elején. Alejandro Zubillaga vezetőedző alakulata a következő fordulóban idegenben, a KTE otthonában lép pályára október 22-én, vasárnap 18.00 órakor, majd jön a Szolnok és a Körmend elleni két hazai rangadó október 28-án, szombaton este 20.00 órakor (M4-es meccs lesz) és november 4-én, szombaton 17.00 órakor.

A fokozatosság elve alapján három újabb kemény, sőt még keményebb ellenfél, mint az első három volt, ugyanakkor mindhárom esetben az Alba esélyes lesz a sikerre.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-10-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This