Mint arról már tegnap beszámoltunk, az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata egyből a csoportkörben kezdi meg szereplését a FIBA Europe Cup (Európa Kupa) új kiírásában. A müncheni sorsoláson egy portugál és egy bolgár csapat mellett a körmendi selejtező csoport győztese csatlakozik negyedikként a már biztos trióhoz. A pontos menetrend még egyeztetés alatt áll, de annyi már biztosnak tűnik, hogy az Alba október 18-án a Sporting ellen idegenben kezdi meg a sorozatot,a melyben egyébként legutóbb, a 2018-2019-es kiírásban a negyeddöntőig menetelt.
Erre most is nyílhat esély, legalábbis a csoportkörből erős esélyük lesz továbblépniük Vojvodáéknak.
„Rengeteg erős csapat indul idén is az európai kupaporondon. A már ismert csoportellenfeleink, a Sporting és a Botevgrad rendszeres résztvevői a nemzetközi mezőnynek, így tehát rutinosnak mondhatók. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legjobb eredményt érjük el a csoportban!” – nyilatkozta a klubhonlapon Simon Balázs, az Alba ügyvezetője.
0 hozzászólás