Férfi kosár: a hosszabbítás már sok volt, csak a 7. helyért játszhat az Alba

Szerző: Mátay Balázs

2025-05-07

A férfi kosárlabda NB I/A 5. helyéért zajló párharc volt a tétje az Alba Fehérvár és a DEAC csatájának. Az első, debreceni találkozó előtt már megsérült Isaiah Philmore, az ő kiesésével pedig csak két légiósa maradt Alejandro Zubillaga csapatának, amivel minimálisra csökkentek az esélyei arra, hogy sikerrel megvívja ezt a párviadalt. Nem is sikerült, a hajdúsági vereség után hazai pályán sem tudott nyerni az Alba, igaz, nem állt tőle messze, de végül hosszabbításban felülkerekedett és nyert 102-98-ra a rivális. A DEAC játszhat tehát az 5. helyezésért, az Alba pedig a hetedikért.

A székesfehérvári találkozón jobban kezdett a vendéglátó gárda, az első negyedet el is vitte 25-21-re. A folytatásban fordított a DEAC és a nagyszünetre már 10 pontos előnnyel mehetett pihenni.

A mérkőzés második felének első negyedében nagyot ment az Alba, Vojvoda (összesen 34 pontot szerzett) vitte a hátán a csapatot, de Filipovity (15), Medford (18) és Thomas (18) is jól pörgött, ennek eredményeképpen pedig 72-66-ra vezetett már a fehérvári egylet. A legvégéig tartotta is előnyét a házigazda, 16 másodperc volt csak hátra, 89-85-re mentek a kék-fehérek, ám ekkor Medford hárompontos dobás közben csapott oda Andersonnak, a labda a gyűrűben landolt, s a ráadás büntetőt is a helyére tette a debreceni játékos. Thomas viszont nem célzott pontosan az utolsó támadásnál, így döntetlen lett a rendes játékidő vége, a hosszabbításban pedig már a frissebb DEAC behúzta a meccset, egyben a párharcot.

Az idény utolsó felvonásaként a Debrecen játszhat az 5. helyért az 1-1-re álló Sopron-Körmend csata győztesével, míg az Albának marad a 7. pozícióért zajló küzdelem a másik páros vesztes tagja ellen. Igaz, annak, hogy végül a hetedik vagy a nyolcadik lesz a csapat, az égvilágon semmiféle jelentősége nincs. Ez a bajnokság így is, úgy is rendkívül gyengére sikeredett. A Falco elleni hazai negyeddöntős győzelem az egyetlen olyan pozitív történés, amire büszkék lehetnek az albások, minden mást, gyorsan el kell felejteni és mielőbb nekifutni egy jobb, ütőképesebb keret kialakításának a következő idényre.

(Fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2025-05-07

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Fókuszban a madarak és fák

Fókuszban a madarak és fák

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), valamint a Kisfaludi Művészkör által, általános iskolás...

Share This