Fehérvári ajándék az Újpestnek

Szerző: Mátay Balázs

2021-10-22

Az elmúlt fordulóban a Honvéd ellen kiváló meccsen aratott győzelmet a MOL Fehérvár FC, de korai volt azt hinni, hogy a rengeteg korábbi pontpazarló döntetlen után jó úton halad már a fehérvári egylet szekere. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Szabics Imre által irányított gárda lett az a „történelmi” csapat, amelyet kilenc forduló nyeretlenségét követően először tudott legyőzni a sereghajtó Újpest. Az 1-0-ás mérkőzésen ráadásul 80 percet emberelőnyben focizott a Vidi, de képtelen volt gólt lőni, sőt még igazán nagy ziccert kialakítani sem volt képes

Amit a piros-kék egylet összességben nyújtott az eddigi 10 fordulóban, az nagyon mélyen a várakozások alatt van. Az pedig, hogy immár három olyan mérkőzése is volt, amikor jelentős időt (minimum fél órát) emberelőnyben játszott, de nem tudott ezzel élni, sőt, most is így kapott gólt, az mindenképpen arcpirító (kellene, hogy legyen…)!

Szabics Imre és egyre több játékos is azt mondja hetek óta (ma ez már kicsit változott, önkritikusabbá vált), hogy lassan összeállnak és aztán jönnek a győzelmek is sorban. Ez lehet, hogy majd egyszer bekövetkezik, de addigra nemcsak a bajnoki cím, a dobogó is könnyen elúszhat. Ki kell jelenteni, ez ilyen állománnyal és lehetőségekkel több, mint szégyen volna. Mindenféle sértő szándék nélkül, tényszerűen meg kell állapítani, hogy amit a Vidi eddig elért ebben az idényben, azt akkor is el kellett volna érnie, ha a szertáros vagy a pályakarbantartók egyike ül a kispadon…

Nem kérdés, hogy Szabics Imre kiváló csatár volt, az sem, hogy az osztrák válogatott pályaedzőjeként is sok tapasztalatot szerzett, de első vezetőedzői munkája eddig nagyon harmatosra sikeredett. Ennél csak jobb lehet a Vidi. A következő fordulóban szüksége is lesz a javulásra, mert a mezőny leggólerősebb csapata, a Paks látogat Fehérvárra, a minden meccsen legalább egy mazsola találatot összehozó védelemmel rendelkező piros-kék alakulathoz október 29-én, pénteken.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2021-10-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This