Falco – Alba a fináléért: indul a tánc!

Szerző: Mátay Balázs

2022-05-31

Holnap (szerdán) kezdődik a férfi kosárlabda NB I-ben az egyik fél harmadik sikeréig tartó elődöntő. Az egyik ágon a negyeddöntőben az Oroszlányt búcsúztató Körmend és a Szolnokot kiejtő KTE csap össze, a másikon pedig a címvédő, alap- és középszakasz-első Falco (a Szedeákot verte ki a nyolc között) és a remek erőkből álló, de igen rapszodikus Alba Fehérvár, amely az alapszakaszt a 4., a középszakaszt pedig az 5. helyen fejezte be, hogy aztán pályahátrányban is simán, 3-0-val „kisöpörje” a Sopront. Az első meccseket egyaránt közvetíti az M4 Sport. 17.45-kor a Körmend-KTE-t, 19.45-kor a Falco-Albát.

Ami az esélyeket illeti: a Körmend sikere sanszosabb az egyik, a Falcóé a másik ágon. De! Ha van csapat, amely képes kiütni a szombathelyi egyletet, az éppen az Alba, Az a csapat, amely az alapszakaszban idegenben győzte le a bajnokot, sőt, a középszakasz fehérvári meccsén csak az utolsó percben engedte ki kezéből a sikert, mégpedig rendkívül tartalékosan, egyetlen légióssal.

Mi több, a fehérvári alakulat kétszer is képes volt nyerni Szolnokon, háromszor Sopronban, egyszer Szegeden, Kecskeméten és Oroszlányban, a Körmendet pedig hazai pályán verte kétszer is magabiztosan, tehát az első nyolc helyezett riválisok közül egyedül Körmenden nem termett babér a számára, mindenki mást legalább egyszer felülmúlt idegenben is.

Amennyiben Matthias Zollner gárdája képes állandósítani jobbik arcát, akkor el tudja kapni a Falcót. Amennyiben Vojvoda, Pongó és a légiósok hozzák a legjobbjukat, túljuthatnak a jelenkor legerősebb honi csapatán.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2022-05-31

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This
Close Bitnami banner
Bitnami