F1: Red Bull – Ferrari élmezőny a szezonnyitón

Szerző: Mátay Balázs

2024-03-02

A címvédő favorit Max Verstappan sikerével ért véget a Formula 1-es világbajnokság 2024-es versenysorozata, Bahreinben. Az idénynyitón a másik Red Bullos, Sergio Pérez lett a második, míg a 3. és a 4. helyre a két Ferrarival Carlos Sainz és Charles Leclerc futott be. A további pontszerzők, sorrendben: Russel, Norris, Hamilton, Piastri, Alonso, Stroll.

A rajtnál egyszerre jött el a mezőny elején Verstappen és Leclerc, de utóbbi nem tudott előzni az első kanyarban, bár nem sok hiányzott hozzá. Később kiderült, hogy a monacói autójában a rajt előtt kicseréltek egy fékelemet, ami nem működött jól, emiatt a kanyarokban, ahol fékezni kellett, nehezen lehetett kezelni a Ferrarit, így előbb Pérez, majd Sainz is meg tudta előzni.

A verseny hajrájára vált kezelhetővé Leclerc autója, így a második kerékcserét követően Russell után eredt és vissza is tudta előzni, majd elhúzott tőle, de csapattársa, Sainz már túlságosan nagy előnyben volt hozzá képeset, sőt, pontosan azt a tempót tartotta, amit előtte Pérez Red Bullja, így a spanyol állhatott fel a dobogóra a két „vörös bika” mellett, Leclerc pedig a hibás fékkel együtt is a negyedik pozícióra „mentette” futamát.

Az első verseny tanulsága: az erőviszonyok nem sokat változtak. Verstappen és a Red Bull a leggyorsabb versenykörülmények között, mögötte viszont most egyértelműen a Ferrari volt a legjobb, láthatóan gumikezelés tekintetében lépett előre az olasz istálló, így a Mercedes és a McLaren kisebb, az Aston Martin nagyobb hátrányban van – most – a tűzpiros autókhoz képest.

Folytatás a következő hétvégén (a verseny ugyancsak szombaton lesz) a Szaúdi Nagydíjon, ahol tovább tisztul a kép.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-03-02

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This